A NAV elárverezi Gáspár Győző ékszereit

Gáspár Győző, Győzike
Vágólapra másolva!
Árverezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Gáspár Győző ékszereit. A hatóság aukciós honlapján a 24 darab ékszer teljes becsértéke közel 6 millió forint - értesült a Blikk.
Vágólapra másolva!

A Romantic frontemberének otthonában 2017 áprilisában tartottak házkutatást, amikor készpénzt, ékszereket és autókat is lefoglaltak a NAV munkatársai.

A showman ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt indult nyomozás, többek között azzal vádolták Győzikét, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik cég számlájáról 50 millió forintot vett ki, ami után nem adózott.

Bár Győző levélben többször kérte a hatóságot, hogy szolgáltassák vissza a családi ékszereket - nyakláncokat, gyűrűket, karkötőket -, az árveréssel valószínűleg keresztet vethet az értékeire.

Ennek a medálnak a becsértéke 515 ezer forint, az ajánlható minimálár 257.500 forint Forrás: NAV Elektronikus Árverések

Most szinte mindegyik ékszer licitje fél árról indul, azaz egy ügyes vásárló akár 650 ezer forintért is hozzájuthat egy 58,5 százalék színaranytartalmú, 14 karátos nyaklánchoz.

Sőt, a listán szerepel két arany karikagyűrű is - darabonként 20 ezer forintért -, feltehetően azok, amelyeket 26 éve, az esküvőjükre vásárolt az énekes, s amelyeket korábban többször próbált visszaszerezni - olvasható a lap portálján.

Gáspár Győző, azaz Győzike Forrás: Instagram/gaspargyozo

- mondta korábban Győző. -

Győziék jegygyűrűje 19 ezer 500 forintról, míg az Evelin feliratú karkötő 171 ezer forintról indul a liciten, a legdrágább, de még így is akciós áron kínált lánc 651,3 ezer forint.

Szintén Gáspár Győzőéké volt ez a karkötő, amelynek becsértéke 345 ezer forint, az ajánlható minimálár 172.500 forint Forrás: NAV Elektronikus Árverések

Győzőék véletlenül tudták meg, hogy ott vannak az ékszereik a NAV-listán.

- mondta a lapnak a család egyik ismerőse.

Ennek a karkötőnek a becsértéke 976 ezer forint, a licit 488 ezer forintról indul Forrás: NAV Elektronikus Árverések

Az adósnak egyébként van lehetősége felfüggeszteni az árverést.

- nyilatkozta a Blikknek dr. Sudár Miklós ügyvéd. Ha kifizeti azt az összeget, amely miatt az eljárás indult, akkor az értéktárgyakat leveszik az árverési listáról és visszaszolgáltatják neki.