Költözik? Akkor erről mindenképp tudnia kell!

A lakásbérlés buktatói, avagy vigyázz a tulajdonossal és a szomszédokkal költözés
Vágólapra másolva!
Napjainkban nagyon pörög az ingatlanpiac, rengeteg a lakás adás-vétel. Nem mindenki van azonban pontosan tisztában azzal, hogy milyen hivatalos dolgokat kell elintézni a lakásból való ki-, illetve az oda beköltözéskor. Ha valaki elköltözik, akkor ezt 15 napon belül jeleznie kell a helyi áramszolgáltatónak. A beköltözőknek többek között a tulajdoni lappal, adásvételivel kell jelentkezniük. 
Vágólapra másolva!

A lakáspiaci boom miatt sokan költöznek új lakásba, erről pedig az áramszolgáltatónak is tudnia kell. A budapesti áramcég, az Elmű-Émász összefoglalója alapján a Napi.hu csokorba gyűjtötte, mi a teendő.

Ha elköltözik

Ha az eladott lakás tulajdonosa elköltözik, akkor 15 napja van arra, hogy ezt bejelentse, és felmondja az addigi szerződését az érintett cégnél. Ehhez a következőket kell bemutatnia:

  • Mindkét fél (eladó, vevő) által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amelyben szerepelnie kell az átadás (birtokba adás) napjára vonatkozó mérőóraállásnak.
  • A szerződés felmondásáról szóló megfelelő - az áramszolgáltatónál online is elérhető - nyomtatványt.
Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ha beköltözik

A lakást megvásárlónak, vagyis a beköltözőnek a következő dokumentumokat kell bemutatnia, bevinnie az áramszolgáltatóhoz:

  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap (E-hiteles, TakarNet rendszerből letöltött és kinyomtatott nem hiteles is elegendő).
  • Több tulajdonos vagy haszonélvező esetén "Hozzájáruló nyilatkozat" szerződéskötéshez.
  • Mindkét fél által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv, amely tartalmazza a fogyasztásmérő számát, a birtokbavétel mérőállását, valamint az átadó és az átvevő adatait.
Forrás: Shutterstock

Ha bérlő érkezik

Ha a költözésre azért kerül sor, mert kivették a lakást, akkor pedig a következő papírokat kell benyújtani:

  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap (E-hiteles, TakarNet rendszerből letöltött és kinyomtatott nem hiteles is elegendő).
  • Bérleti szerződés.
  • Ha a bérleti szerződés nem rendelkezik az áramszolgáltatóval történő szerződéskötésről, akkor a tulajdonos által aláírt "Hozzájáruló nyilatkozat" kell a szerződéshez.
  • Mindkét fél által aláírt Átadás-átvételi jegyzőkönyv, amely tartalmazza fogyasztásmérő számát, a birtokbavétel mérőállását, valamint az átadó és az átvevő adatait.