Kartellezésért sújtották bírsággal az online pénztárgépek ellenőreit

FOTÓ ÁLTALÁNOS pénztár pénztárgép
Debrecen, 2014. január 7. Online pénztárgép egy debreceni üzletben 2014. január 7-én. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő munkabizottságnak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes gépekre való átálláshoz biztosítandó állami támogatás igénybevételének határideje január 31. legyen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Irodatechnikai és Pénztárgép Szervizek Országos Ipartestülete, valamint számos forgalmazó és szervizelő cég jogsértő magatartást tanúsított, amikor egyeztetett árakat és forgalmazói díjakat vezettek be a pénztárgépek éves felülvizsgálatára, valamint ezekre vonatkozó ajánlásokat is közzétettek - írja a GVH közleményében.
Vágólapra másolva!

A hatóság a jogsértések miatt összesen mintegy hetvenmillió forintnyi bírságot szabott ki.

A versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2014-ben az Irodatechnikai és Pénztárgép Szervizek Országos Ipartestülete (IPSZOI) ajánlott árakat határozott meg az akkoriban bevezetett online pénztárgépek éves felülvizsgálatára vonatkozóan, és azokat tagjainak is kommunikálta.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A GVH megállapítása szerint,

az ajánlások jogsértőnek minősülnek, hiszen céljuk a gazdasági verseny korlátozása volt.

A GVH megállapította továbbá, hogy az IPSZOI magatartásával párhuzamosan, illetve részben vele együttműködve több online pénztárgép-forgalmazó cég és szervíz is egyeztetéseket folytatott, így a résztvevők közösen határozták meg az éves felülvizsgálat és az ahhoz kapcsolt forgalmazói díj (a hologramos matrica) árát.

Az egyeztetett árakat többségük ténylegesen be is vezette és alkalmazta a piacon.

A GVH a két összefüggő jogsértés miatt bírságot szabott ki az IPSZOI-ra és az árak meghatározásában részt vevő vállalatokra: az ECR-Trade Pénztárgép Zrt-re, a Micra-Metripond Kft-re, a Montel Informatika Kft-re, a PFK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, az ATC Aircom Kft-re, a Juta-Soft Kft-re valamint a Pezo Info Kft-re.

Egy forgalmazó esetében a versenyhatóság mellőzte a bírság kiszabását a cég együttműködésének köszönhetően: a vállalkozás úgynevezett engedékenységi kérelmet terjesztett elő, elismerve a jogsértést és önként csatolva az azt alátámasztó bizonyítékokat. A Hivatal a fenti okból elengedte a cégre kiróható bírságot.