Óriási bejelentés a DM-től, fenntartható hazai termékek érkeznek a polcokra

DM, drogeria markt
Nagyot nőtt idén a dm Magyarországon
Vágólapra másolva!
A dm még korábban termékpályázatot írt ki dmStart! néven, melyre 2019. január végéig lehetett jelentkezni. A pályázat eredményeképpen részben már kaphatók is azok a magyar termékek, melyek innovatív technológiával készülnek, ezáltal kevésbé, illetve egyáltalán nem szennyezik a környezetet az előállításuk során - tájékoztat arról a kiskereskedelmi lánc közleményében.
Vágólapra másolva!

A pályázat célja az volt, hogy

felkarolja azokat az újonnan induló magyar vállalkozásokat, amelyek segítségével az üzletlánc még több innovatív, fenntartható terméket kínálhat a vásárlóinak.

A pályázat eredményeként 2019. májusától fokozatosan 14 hazai vállalat termékei jelennek meg a drogériában. A termékek bevezetése folyamatos, legtöbbjük már elérhető a dm üzletekben és az online shopban is. A márkák a dm oldalán részletesen is bemutatkoznak.

A dmStart! pályázatot először írták ki Forrás: ZSIGMOND LASZLO MARTON-HUNGARY/[email protected]

A cégek három termékkategóriában pályázhattak: bio és konvencionális élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási-vegyi áru. Összesen 83 pályázat érkezett. Az elbírálásnál figyelembe vették a termék innovatív jellegét, a vásárlók igényeit, a termékek piacképességét és a fenntarthatósági szempontokat.

A pályázaton nyertes termékek egy része olyan innovatív technológiával készül, amely során nem, vagy kisebb mértékben szennyezik a Földet, mint a hagyományos eljárással készült társaik.

Több termék csomagolása újrahasznosított anyagból készült, vagy visszavezethető a gazdasági körforgásba. De olyan cég is díjazást kapott, ahol, magát a terméket állítják elő újrahasznosított anyagból. A kozmetikai termékek magas minőségű természetes alapanyagokból, többnyire kézzel készített technológiával készülnek.

A nyertes vállalatok kivétel nélkül hazai vállalkozások, így a szállítás során sem kerül annyi káros anyag a levegőbe.

A dmStart! pályázaton hat hazai vállalkozás termékei is pozitív elbírálást kaptak bio és konvencionális élelmiszerek kategóriában. A pályázatot Magyarországon először írták ki.

Az utóbbi évtizedekben folyamatosan nőtt a különböző ételintoleranciával, illetve ételallergiával élők száma.

A legtöbben a laktózra vagy a gluténra érzékenyek.

A drogérialánc már korábban is kiemelten foglalkozott az egészséges táplálkozással, és folyamatosan bővítette termékkínálatát. Az étel-intoleranciában szenvedők számára nagy segítséget jelent, hogy egyre több olyan termék jelenik meg a polcokon, amely speciális összetétele miatt kockázatmentes segítséget nyújt a változatos táplálkozáshoz számukra is.