Kevesebb cseresznye terem idén, ezért drágább is lesz

cseresznye
Vágólapra másolva!
A sok eső miatt jelentősen kevesebb, ezért drágább is lehet idén a cseresznye - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
Vágólapra másolva!

Apáti Ferenc kifejtette, akár 10 ezer tonna alá is csökkenhet idén a cseresznyetermés az átlagos, éves 12-15 ezer tonnához képest, így annak fogyasztói ára az átlagárhoz képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet.

Elsősorban a korai fajtáknál gyenge a termés,

és a szélsőséges időjárás és egyéb tényezők miatt akár további terméskieséssel is számolni kell.

A gyenge termést több tényező okozza, köztük az, hogy a tavalyi nagy termést követően fajtától és régiótól függően csak közepes virágzást jeleztek előre, és az időjárási körülmények sem kedveztek a terméskötődésnek. Száraz volt az idő virágzáskor, amelyekbe a márciusi és áprilisi éjszakai fagyok "belecsíptek", a májusi csapadékos, napfényszegény és hűvös időjárás pedig gyümölcshulláshoz vezetett. Az esőtől hajlamos repedni a gyümölcs, ezt pedig kórokozók támadják meg, amely rothadáshoz vezet - jegyezte meg.

Indul a szezon

A cseresznye-szezon a Rita fajtával május közepén indult, az első jelentős korai fajta, a Bigarreau Burlat betakarítása május végén kezdődik.

A cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredforduló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg Magyarországon mintegy 3000 hektár. A legjelentősebb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében találhatók.

Képünk illusztráció Forrás: Nábelek Zsófia

Az alelnök közölte azt is, hogy az éves termésmennyiség az elmúlt tíz évben 5 és 20 ezer tonna között ingadozott, az ágazat termelési értéke az évjárattól és piaci viszonyoktól függően változik, egy átlagos évben 3-4 milliárd forint között van. A cseresznye 3-4 százalékos részarányt képvisel a magyar gyümölcságazatból a termőterület, a termésmennyiség és a termelési érték vonatkozásában egyaránt.
A termés 80-90 százalékát általában belföldön értékesítik, a többi a külföldi piacokra - döntően a szomszédos országokba - kerül, az importált cseresznye mennyisége nem jelentős és drágább is - tette hozzá.