Még lehet jelentkezni a konvektorcsere-pályázatra

Laposodik a pénztárcánk a végtelen tél miatt, egy egyetemista állítja egy gázkonvektor hőmérséklet-szabályozó gombját nagykanizsai panellakásában
Vágólapra másolva!
A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere-pályázaton – tájékoztatott Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3 ezer pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, amelynek

teljes keretösszege 2 milliárd forint.

Illusztráció Forrás: MTI/Varga György

A fennmaradó összegre, változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pályázatok 2019. augusztus végéig – tette hozzá az államtitkár.

A konvektorcserére irányuló támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet, közölte Weingartner Balázs.

Az Otthon melege program eddig több mint 300 ezer háztartás korszerűsítését segítette elő 36 milliárd forint keretösszegben. A támogatások csökkentik a családok anyagi terheit, az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mérséklésével hozzájárulnak a fenntarthatósági célok eléréséhez – hangsúlyozta az államtitkár.