1977. július 13-án, az esti órákban óriási vihar söpört végig New York utcáin. A sorozatosan becsapódó villámok pár óra leforgása alatt megbénították a villamosenergia-ellátást, és sötétségbe borították a város nagy részét. A zavar elhárításához szükséges egy nap alatt az utcákon elszabadult a pokol: több mint ezerötszáz boltot fosztottak ki, körülbelül ezer tűzesethez hívták ki a tűzoltókat és csaknem négyezer embert tartóztattak le. A becsült kár meghaladta a 300 millió dollárt. Az eset jól mutatja, hogy az ellátásbiztonság nem játék.
Negyven évvel később, 2017 januárjában szokatlanul alacsony hőmérsékletet mértek Európa-szerte, aminek hatására a legtöbb országban jelentősen megugrott a villamosenergia-kereslet. Ezzel párhuzamosan a fagyos idő nehézségeket okozott az energiatermelésben is: szénszállítási problémák, alacsony víz- és szélerőmű teljesítmény, valamint számos blokk leállása csökkentették a kínálatot. A kritikus időszak alatt a hazai ellátás folytonos maradhatott, ez azonban valószínűleg másképp alakult volna, ha – Görögországhoz és Bulgáriához hasonlóan – Románia is bevezeti kilátásba helyezett exportkorlátozását.
Bár az EU előírásaival teljesen ellentétes, az időszakban több ország kormánya jóváhagyta a villamosenergia-rendszerirányítójának, hogy szükség esetén akadályozza az energiakiáramlást, amivel az importáló országoknak nehézségeket és komoly költségeket okoztak.
Az Európai Unió kiemelt prioritású projektje az Energia Unió koncepció, azaz egy közös, határok nélküli piac kialakítása. A terv megvalósulását készítették elő az EU korábbi szabályozási csomagjai: például a legutóbbi, 2009-es csomagot „harmadik liberalizációs csomagnak" is nevezik. A vízió szimbolikusnak tekinthető. A mögöttes gazdaságpolitikai érvek jól ismertek: egyrészt a piaci verseny növekedése miatt a fogyasztók olcsóbban juthatnak majd energiához, másrészt a rendszer növekedése javítja majd az ellátásbiztonság. Mindkettő feltételezés aggályos.
A versenypolitikai probléma, hogy a legtöbb ország villamosenergia-piacát kisszámú, gyakran állami tulajdonú vállalat dominálja, és mivel a belépési korlátok igen magasak, a piaci nyitás hatására ezek a vállalatok versenyeznek egyre intenzívebben egymással.
A szektor magas tőkeintenzitása miatt félő, hogy a nagy szereplők fognak még nagyobb befolyáshoz jutni, és növekvő piaci erejükkel könnyedén növelhetik majd áraikat.
Ráadásul ezek a vállalatok az uniós stratégiát jelentősen alakítani képes országokhoz köthetők, így a jelenség csökkentése mögötti motiváció enyhén szólva is kérdéses. Az ellátásbiztonsági probléma, hogy bár minden uniós dokumentum a szolidaritás és bizalom növekedésére épít, amikor eljön az igazság pillanata és a tagállamoknak áldozatot kellene hozniuk a közös célokért, a döntéshozók rendre nemzeti érdekeiket követik.
Ezt támasztják alá az előbb ismertetett exportkorlátozások, vagy az Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatos tárgyalások, aminek megépülése Nyugat-Európának hasznot, Közép- és Dél-Európának pedig jelentős költséget okozhat. Az egyes országok vezetői mind a nemzetközi tárgyalásokon, mind kritikus helyzetekben hozott döntéseik során az őket megválasztó polgárok, azaz saját nemzetük érdekeit tekintik elsődlegesnek.
Ettől a magatartástól egyoldalúan eltérni bármely ország vezetőjének felelőtlenség.
Az európai döntéshozók úgy ítélték, hogy a nemzeti érdekek akadályozzák víziójuk megvalósulását, ezért eldöntötték, hogy magasabb sebességre kapcsolnak. Ennek megfelelően 2016. végére elkészítették a Tiszta Energia Minden Európainak című, negyedik energiapiaci szabályozási csomagjukat, amit a szakzsargon Téli Csomagnak keresztelt. Az Európai Parlament március végére elfogadta a csomag utolsó jogszabályait is, amelyek minden eddiginél grandiózusabb célokat tűznek ki a minimális határkeresztező kapacitásokra vonatkozóan, és amelyek szabályozói jogköröket vonnak el a tagállamoktól.
Ezenfelül
a csomag tovább korlátozza az államok beavatkozási lehetőségeit saját energiamixük alakításában, illetve nemzeti tulajdonú vállalataiknak védelmében.
Arra, hogy a hirtelen végbemenő piaci nyitás során a kisebb szereplőket hogyan lehet majd megvédeni a nagyobbaktól, egyelőre – nem meglepő módon – nincsenek kielégítő javaslatok. Az ellátásbiztonsággal kapcsolatos félelmekre az EU válasza következetesen ugyanaz, mint amit a 2017-es események előtt jósoltak: nincs itt semmi látnivaló, Európát nem fenyegetik ellátási nehézségek. Két éve – a történtek fényében – az Európai Bizottság beismerte tévedését. Ahogy akkor sem, most sem terheli őket valós felelősség.
Az Európai Parlamenti választások előtt bő egy hónappal az Európai Bizottság elfogadta az Energia Unió állapotáról szóló jelentést, majd a választások előtt egy héttel, május 22-én az Európai Tanács is adoptálta a csomagot. A közlemények örömmel tudatják mindenkivel, hogy a szabályozási csomag elfogadásával a Junker Bizottság teljes mértékben teljesítette stratégiai vízióját. A jelentés azt sugallja, hogy a bizottság varázsütése hatására a korábbi környezetterhelő, drága és veszélyes energiarendszer megszűnt, és egy szép új világ kapujába kerültünk.
Ezzel szemben a valóság sokkal inkább azt mutatja, hogy
a bizottság továbbra sem hajlandó szembenézni azzal, hogy víziója nem egyeztethető össze az európai társadalom alapvető működésével, ezért a kudarcokat újra és újra abban látja, hogy nem elég gyorsan halad elképzelései felé.
A tévedésspirál által előrevetített jövőkép pedig jobban leírható a csomag beceneve által is sugallt, napjainkban igen aktuális szlogennel: közeleg a tél.
Az energiapiaci szabályozás jelenlegi fázisa olyan választások elé állítja a hazai szakpolitikusokat, amelyek nagy hatással lesznek Magyarország jövőbeli jólétére, és amik jelentős része visszafordíthatatlan tendenciákat indít el. Fontos, hogy ezeket a döntéseket erős patrióta attitűddel hozzák meg, mert ez a legfőbb biztosítéka annak, hogy Magyarország ne veszítse el a kontrollt energiaellátása felett, és így harminc év múlva (is) a legélhetőbb országok közé tartozhasson.
Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Energetika Üzletágának vezetője