Magyar orvostechnológiai startupok mutatkoztak be Nürnbergben

Startup Campus Berlin, MedtecLIVE egészségügyi konferencia
Vágólapra másolva!
A Startup Campus Berlin a Müncheni Magyar Főkonzulátussal együttműködésében, illetve a tudománydiplomáciai főosztály támogatásával három magyar orvostechnológiai innovatív vállalkozás kapott lehetőséget, hogy bemutatkozott a nürnbergi MedtecLIVE konferencián saját kiállítási standdal és pitch prezentációval.
Vágólapra másolva!

A 2019. május 21-23. között rendezték meg a MedtecLIVE egészségügyi konferenciát, melyen 50 országból 4.573 látogató vett részt, akiket több mint 400 kiállító, köztük három magyar innovatív vállalkozás fogadott.

A rendezvény fő célja, a vásárok és kongresszusok kombinációjával egy intenzív szakmai fórum létrehozása;

így a kezdetektől fogva Európa második legnagyobb szakmai találkozóhelyévé vált, egyértelmű hangsúlyt fektetve a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére.

YourAanastomosis és a HubScience Forrás: Startup Campus

A kiállítás első napján a Startup Campus üzletfejlesztési program résztvevőjeként, három magyar startup vállalkozás; a YourAanastomosis, a HubScience és a a Kinepict

saját kiállítási standdal valamint a Messe-Forum színpadán öt perces prezentációval mutatkozhatott be.

Utóbbit az EIT Health startup verseny döntősei közé is beválogatták. A magyar vállalkozások számos potenciállal bíró megbeszélést folytattak elsősorban német partnerekkel.

Keresztes Konrád előadása Forrás: Startup Campus

A fórum másnapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, egészségstratégiáért felelős tanácsadója Keresztes Konrád, "Az egészségipari ágazat jelentősége a magyar gazdaság fejlődésében" címmel tartott előadást.

Az esemény a Müncheni Magyar Főkonzulátus támogatásából valósult meg melyet meglátogatott Barabás Emőke külgazdasági attasé is.