Meg kell újulniuk a kisboltoknak, ha túl akarnak élni

ruha, vásárlás, válogatás, üzlet
Vágólapra másolva!
Amennyiben az e-kereskedelem a fizikai üzletek végét jelenti, akkor vajon miért nyitnak sorra boltokat az e-kereskedelmi óriáscégek – olvasható a Business Insider tanulmányában.
Vágólapra másolva!

Azáltal, hogy személyesebbé és igazi élménnyé alakítják át a vásárlásokat, az üzletek igenis versenyre kelhetnek az e-kereskedelemmel.

Illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Sofie Delauw

Ha jelenleg a kiskereskedelem apokalipszise zajlik, akkor az olyan ismert e-kereskedelmi óriások, mint az Amazon vagy az Alibaba, miért fáradoznak azon, hogy egyre másra saját, fizikai üzleteket nyissanak?

Az Oracle által közzétett felmérés szerint a fogyasztók 65 százaléka azt mondja, hogy számára a személyre szabás és a promóciók a legfontosabbak vásárlás közben.

A fogyasztók bevallása szerint a személyre szabott vásárlási élmény hűséget és több vásárlást is jelent.

Ez a fizikai üzleteknek is megoldás lehet, ugyanakkor jelentős befektetéseket igényel, mind a megfelelő technológia, mind pedig a kivitelezés terén. Jelenleg ugyanis a boltok nem teljesítik a vásárlói elvárásokat.

Például a fogyasztók 41 százaléka elvárja, hogy ha visszatér, akkor az eladók megismerjék, de mindössze 19 százalékuk tapasztalt ilyet.

Illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Sigrid Gombert

Idén az USA-ban már mintegy 6 ezer üzlet jelentette be, hogy végleg bezár az év végéig. Elemzők szerint 2026-ig akár további 75 ezer bolt is lehúzhatja majd a rolót az Egyesült Államokban.

2018-ban az Amazon 35 milliárd dollárral növelte a kiskereskedelmi forgalmat Amerikában, ez pedig mintegy 8 ezer üzlet forgalmának felel meg.

Ugyanakkor az e-kereskedelmi platformok személyre szabott vásárlást kínálnak, emlékeznek a korábban vett tárgyakra, és ezek alapján akár további kedvezményeket vagy kuponokat is felajánlanak a fogyasztóknak.

A fogyasztók fele vásárolt már meg valamit azért, mert remek ajánlatot kapott, pedig korábban nem tervezte a vételt.

Illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Sofie Delauw

Ezt azonban az üzletek is megtehetik,

ha felismerik a vásárlót belépéskor, és nyomon követik vásárlási vagy akár nézelődési szokásait távozásáig,

majd ezeket az adatokat felhasználják a későbbiekben.

Ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a személyre szabott ajánlatokból, a kiskereskedőknek mérlegelniük kell, hogy milyen módon próbálkozzanak például árukészletük bemutatásával.