Ez a világ legkisebb McDonald’s étterme

2018.06.08. Gyöngyösön nyíló McDonald's befotózása MCD McDonalds's Gyöngyös Étterem Nyitás 2018 júniusában nyíló McDonalds's befotózása
2018 júniusában nyíló McDonalds's befotózása
Vágólapra másolva!
A gyorséttermi lánc május 20-án, a Méhek Világnapján mutatta be legkisebb éttermét, amit kifejezetten méheknek készítettek – írja az Independent.
Vágólapra másolva!

A McHive, vagyis McKaptár névre keresztelt kaptár Svédországban található, és

pontos mása az amerikai gyorséttermi lánc éttermeinek.

Illusztráció Forrás: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség/www.kepszerk.hu/Ancsin Gabor

A különleges kaptárat 10 ezer dollárért árverezték el, tervezője pedig Nicklas Nilisson, aki nem először dolgozik együtt a gyorséttermilánccal.

A kapott összegből a cég a Ronald McDonald House Charities nonprofit szervezetet támogatja.

– nyilatkozta Christoffer Rönnblad a cég svédországi marketingigazgatója.

A Greenpeace szerint a méhek beporzási tevékenységének gazdasági értéke évente körülbelül 265 milliárd euróra becsülhető világszerte.