Százezernél is több új autóját hívja vissza az egyik nagy gyártó

légzsák
Vágólapra másolva!
A Honda Motor Co. bejelentette, hogy légzsákproblémák miatt visszahív 137 ezer új SUV-ot, miután az Egyesült Államokból három olyan esetet jelentettek, amikor a vezetés közben minden ok nélkül kinyíló légzsákok sérülést okoztak.
Vágólapra másolva!

A japán autógyártó azt közölte, hogy

az 2019-es évjáratú CR-V modellekről van szó, amelyeknél el kell végezni a szükséges javításokat, hogy megelőzhetők legyenek a további meghibásodások.

Szerencsére balesetet egyetlen alkalommal sem okoztak a kinyíló légzsákok.

A Reuters szerint a visszahívás 118 ezer autót érint az Egyesült Államokban, illetve 19 ezret Dél-Koreában és Kanadában.

A Honda emellett további 19 ezer, 2018. májusa előtt forgalomba helyezett négykerekűt is visszahívott az elmúlt időszakban, amelyeknél a Takata légzsákok nem megfelelő beszerelése miatt merültek fel problémák.

Illusztráció Forrás: Daimler AG

Ugyanakkor a cég részéről hangsúlyozzák, hogy ezeknek az eseteknek semmi köze a Takata légzsákoknál korábban tapasztalt meghibásodásokhoz, amikor a 2000-es években az Egyesült Államokban 12,9 millió járművet kellett visszahívniuk. A maguktól kinyíló légzsákok miatt bekövetkezett balesetek akkor 14 halálos áldozatot követeltek.