Üzleti park épül egy népszerű pláza mellett

park22
Vágólapra másolva!
Közép-Kelet-Európa jelentős ingatlanfejlesztője, a White Star Real Estate, park22 néven új üzleti park építésébe kezd a Campona tőszomszédságában. A több ütemben megvalósuló fejlesztés a jelen piaci igényeket tükröző kínálattal várja a leendő bérlőket: a mezzanin irodákkal rendelkező raktárak mellett különálló irodaépületek is kialakításra kerülnek. A 60.800 négyzetméter bérbeadható területhez 53.500 négyzetméternyi park is tartozik majd.
Vágólapra másolva!

A park stratégiai elhelyezkedése kedvez a városi raktározásra specializálódott szolgáltatóknak és az elmúlt években gyorsuló mértékben növekedő online vásárlásokat kiszolgáló raktárigényeknek.

A park22 fejlesztése 2019-ben indul és 3 fázisban valósul meg.

Ennek során összesen 6 raktárcsarnok épül majd, amelyekből 3 raktárhoz irodaépület is kapcsolódni fog. 421 parkoló is kialakításra kerül, a 24 órás védelmi- és beléptetési rendszer, az elektromos autótöltők és kerékpártárolók mellett.

Az ott dolgozók szempontjából fontos lesz, hogy az üzleti bázis vonattal és egyéb tömegközlekedési eszközzel is egyszerűen megközelíthető, hiszen közvetlenül a telek mellett találhatók a távolsági és városi buszok megállói, saját átjáróval. Vonattal is néhány perc alatt elérhető.

Az üzleti park vonzerejét az elhelyezkedése, szolgáltatásai, műszaki adottságai mellett a White Star régiós tapasztalata és stabil pénzügyi háttere adja.

Így fest majd a park22 elkészülte után Forrás: Origo

A két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport közel 350.000 négyzetméternyi sikeres fejlesztést valósított meg Magyarországon, amelynek értéke közel 450 millió euró. Nevéhez olyan ingatlanfejlesztések fűződnek, mint az Infopark A, az Alkotás Point, az M1 Business Park, az Airport Business Park, vagy a Market Central Ferihegy bevásárlópark.

A White Star a közép-kelet európai régióban Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában is jelen van és az elmúlt húsz évben több mint 50 sikeres projektben 2,3 millió négyzetméternyi fejlesztést valósítottak meg.

A jelenleg folyó régiós fejlesztések kiemelkedő projektje az Elektrownia Powisle (Varsó, Lengyelország), amelyben egy régi, oltalom alatt álló transzformátor épület alakul át és bővül iroda-, kiskereskedelmi-és lakófunkciókat magába foglalva, új életre keltve a házat és ezáltal a környéket is. A cég eddigi 16 ipari fejlesztése közül a két legutolsó kiemelkedő projekt a varsói Diamond Business Park és a prágai D1 Logistic Park.