Bővült a Rába árbevétele és nyeresége

Rába Járműipari Holding
Győr, 2009. december 9. Sován László, (b) és Nagy Zoltán német teherautó gyártásához készíti elő a fejlesztett futóműveketa Rába Járműipari Holding Nyrt. üzemében. Biztonság, környezetbarát működés és gazdaságos gyártás jegyében indított pályázatot a Széchenyi István Egyetem Győrött. A Rába gyárral és másik két győri céggel alkotott konzorcium 450 millió forintos önerő mellett 906 millió forintot nyert a Nemzeti Technológiai Program pályázatán. A négy évig tartó program első évét értékelték, ahol a Rába gyár már a gyakorlatban is hasznosította export piacán a fejlesztési lehetőséget. MTI Fotó: Győri Károly
Vágólapra másolva!
Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. győri üzeme Forrás: MTI/Győri Károly

A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után.

A pénzügyi eredmény 6,9 millió forint veszteség volt, amely egyebek mellett tartalmaz 20,5 millió forint nettó kamatfizetést, valamint 16,6 millió forint árfolyamnyereséget. A tavalyi hasonló időszakban 23,5 milliárd forint pénzügyi veszteség keletkezett.

Az üzletágak közül kiemelkedik a jelentős értékesítési volumennövekedést realizáló jármű üzletág, aminek üzemi eredménye 142,2 százalékkal, 312 millió forinttal meghaladta az egy évvel korábbit.

Forgalombővülése elérte a 65,1 százalékot az előző év azonos időszakához képest.

A futómű üzletág is bővülő profitot ért el, a nyereség 42,9 százalékkal nőtt, amely 66 millió forint nyereségtöbbletet jelent. Az értékesítési forgalom 1,1 százalékkal nőtt.

Megmunkáló gépsor a Rába Futómű Kft. győri üzemében Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az alkatrész üzletág üzemi szintű nyeresége kis mértékben, 19 millió forinttal maradt el a 2018. évi értéktől, árbevétele 21,2 százalékkal nőtt.

A nettó hitelállomány csoportszinten az előző év azonos időszakához képest 4,4 milliárd forinttal nőtt, értéke 8,9 milliárd forint volt idén az első negyedév végén.

A közlemény szerint a vállat első negyedéves működését befolyásolta, hogy az európai és az amerikai nehéz-tehergépjármű piacon magas keresleti aktivitás volt jellemző, a többi piacon viszont csökkenés mutatkozott.

A tájékoztatás idézi Pintér István elnök-vezérigazgatót, aki szerint az idei év több szempontból is mérföldkő a vállalat életében.

Egyrészt a héten aláírtak egy akvizíciós megállapodást a Rekard csoporttal, amelynek értelmében a győri vállalat bővíti portfólióját, másrészt "élesedik" a 2016-ban elindított technológiafejlesztési és kapacitásbővítő beruházás.