Nem fog tudni bankolni, ha kicsúszik a határidőből

OTP Bank
Budapest, 2017. augusztus 11. Az OTP Bank Kálvin téri fiókjának bejárata. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Minden üzleti kapcsolattal rendelkező jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek minősülő ügyfél képviselőjének kötelezően nyilatkoznia kell a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tényleges tulajdonosáról és a kapcsolódó adatokról. Az OTP Bank figyelmeztetést adott ki a közelgő határidővel kapcsolatban, de a nyilatkozattételi kötelezettség minden hazai bank és takarékszövetkezet ügyfelére egyaránt érvényes.
Vágólapra másolva!

A vállalkozások számára a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény (2017. évi LIII. törvény (Pmt.)) rendelkezése miatt vált szükségessé a nyilatkozattétel. Az OTP Bank számos formában felhívta a határidőre érintett ügyfelei figyelmét.

A nyilatkozattétel határideje 2019. június 26,

így már csak egy hónapja marad az ügyfeleknek, hogy a kötelező nyilatkozatot megtegyék.

Egy bő hónap múlva zárolják azokat a céges bankszámlákat, ahol nem érkezett be a szükséges nyilatkozat az ügyféltől Forrás: MTI/Róka László

A határidő betartása azért kiemelten fontos, mivel az OTP Bank

a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint köteles megtagadni az érintett ügyfél megbízásainak teljesítését, ha a megfelelően kitöltött nyilatkozat nem érkezik be a jelzett határidőig

a számlavezető fiókba vagy a banki kapcsolattartóhoz.

Az OTP Bank arra kéri érintett ügyfeleit, hogy az adatok zökkenőmentes feldolgozása érdekében már a határidőt megelőzően juttassák el nyilatkozataikat az OTP Bankhoz.

Milyen nyilatkozatokat kell leadni?

1. A tényleges tulajdonosok személyéről szóló nyilatkozat kitöltésével mindenképpen nyilatkozni kell a tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatokról.

2. A kiemelt közszereplői státuszról szóló nyilatkozatot abban az esetben kell kitölteni, ha a tényleges tulajdonos kiemelt közszereplő, vagy, kiemelt közszereplő hozzátartozója / vele közeli kapcsolatban álló személy.

3. A tulajdonosi szerkezetről szóló nyilatkozatot csak azoknak a szervezeteknek kell kitölteniük, amelyeknek a tulajdonosai között vállalkozás vagy szervezet is van.

A nyilatkozatokat személyesen a számlavezető fiókban vagy a dedikált kapcsolattartónak, illetve postán a számlavezető fiók vagy a kapcsolattartó címére küldhetik az ügyfelek.