Mindenki ebbe a városba akar költözni Magyarországon

áfa ÉPÜLET fiatal pár ingatlanközvetítő ingatlanos lakás lakás belső SZEMÉLY
Egy győri ingatlanközvetítő iroda munkatársa, szakértője épp egy új építésű lakást mutat egy fiatal párnak.
Vágólapra másolva!
A KSH legfrissebb, 2018 lakáspiacának egészét áttekintő elemzése rámutatott, hogy Győr még a legnépszerűbb budapesti kerületeket is lekörözte a tavaly átadott, értékesítési céllal épített lakások számát tekintve. A lista élén egészen meglepő települések is találhatóak, az előkelő ötödik helyet Balatonlelle, míg a hatodikat Biatorbágy szerezte meg. Az igazán nagy átadási hullám azonban idén várható: az OTP Ingatlanpont becslése szerint összesen 25 ezer új lakóingatlant vehetnek át tulajdonosaik év végéig.
Vágólapra másolva!

Az újépítésű lakás a – panellakás mellett – az ingatlanpiac slágere, annak ellenére, hogy az ára Budapesten átlagosan 20-40 százalékkal meghaladja a környéken lévő használt lakások négyzetméterárait, míg országosan, településtípustól és régiótól függően ennél nagyobb is lehet a különbség.

Győrben tavaly a KSH adatai szerint 653 értékesítési céllal épült lakást adtak át, éppen megelőzve ezzel Budapest IX. kerületét.

Az utóbbi évek éllovasai, a XI. és XIII. kerület a rangsor alsóbb fokaira csúsztak vissza.

Az újépítésű lakások közül a legtöbb Győrben épült tavaly Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Minden bizonnyal rengeteg még a kiaknázatlan lehetőség az ingatlanfejlesztések számára, hiszen az újépítésű lakások rendkívül koncentráltan épülnek. A tavaly értékesítési céllal épített 9500 ingatlan fele hat budapesti kerületben és tíz vidéki városban valósult meg. „Számos olyan terület van még az országban, ahol az adottságok kedvezőek a nagyobb szabású ingatlanfejlesztésekhez, ugyanakkor ezek végigviteléhez a 27 százalékos áfa visszaállítása jelentheti a fő akadályt. Az újépítésű projektek átadása idén és jövőre tetőzhet, amely akár 10-15 százalékos áremelkedéssel is párosulhat. Ez pedig a használt lakások árát is magával húzza" – véli Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

2015-höz képest a használt lakások árai 30 százalékkal nőttek, míg

a legnagyobb épületállománnyal bíró főváros részesedése a használtlakás forgalomból évről évre csökkent:

tavaly már csak az adásvételek 22 százaléka történt Budapesten, pedig három évvel ezelőtt még 30 százalékuk. Ennek számos oka lehet, kezdve a budapestiek agglomerációba költözésétől egészen a megyeszékhelyek vagy kisebb települések piacának élénküléséig. Legutóbb tíz éve volt olyan magas a községek piaci részesedése, mint tavaly, mivel 2018-ban minden negyedik lakóingatlan kistelepülésen cserélt gazdát. Sőt, a különböző állami támogatások további, területi egységekhez igazított kibővítése tovább is növelheti ezt az arányt az elkövetkezendő években.