Rekord mértékben nőtt az ipari termelés

Nyíregyháza, 2018. január 23. Kész gumicső geometriáját ellenőrzi 3D-s sablonnal egy szakember a ContiTech Magyarország Kft. nyíregyházi gyárának új, hűtő-fűtő tömlőket készítő üzemében a beruházás átadásának napján, 2018. január 23-án. Mintegy hatmilliárd forintból fejlesztette nyíregyházi telephelyét a Continental autóipari cégcsoporthoz tartozó ContiTech Magyarország, a cég egyebek mellett új kaucsukkeverő gyártósort, félkész terméket gyártó berendezést vásárolt és komplett járműipari termelési technológiát alakított ki. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Márciusban 8 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatással kiigazított adat szerint egyaránt – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipari termelés márciusi növekedése 21 havi rekordnak számít, legutóbb 2017 májusában regisztrált ennél nagyobb emelkedést a KSH.
Vágólapra másolva!

Az előző hónaphoz képest 1 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelés.

Az első negyedévben 6,2 százalékra gyorsult az ipari termelés növekedése

a tavalyi negyedik negyedév 5,1 százalékos bővüléséhez képest, így hozzájárulhatott az első negyedéves GDP növekedés érdemi gyorsulásához, amely megközelíthette az 5,5 százalékot is, míg a negyedéves növekedés meghaladhatta az 1,6 százalékot.

A kimagasló évkezdet miatt az idei éves 4,4 százalékosos GDP növekedési előrejelzés is felfelé lehet módosítani, amiben az ipari termelés tavalyi évhez képesti gyorsulása is jelentős szerepet játszik.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

A bővüléshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult.

A KSH jelentése szerint a legnagyobb mértékben a járműgyártásban gyorsult, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában kissé lassult a növekedés üteme.

Februárban a járműgyártás termelése 10, a számítástechnikai és elektronikai termékek termelése 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az ipari átlagtól elmaradó mértékben emelkedett, tette hozzá a KSH.

Az élelmiszeripari termelés éves növekedési üteme tavaly február óta meg sem közelítette a 8 százalékot.

Az ipari termelés részletes márciusi adatait jövő kedden, május 14-én közli második becslése alapján a KSH.