Temérdek pénz lenne rá, mégsem épül az elátkozott brit vidámpark

London Paramount Entertainment Resort
Vágólapra másolva!
Idén kellett volna megnyílnia a London Resortnak, azaz a brit főváros vonzáskörzetébe megálmodott gigantikus élményparknak. Ám legkorábban is csak 2024-ben vehetik azt birtokukba a látogatók, már ha egyáltalán marad még olyan szórakoztatóipari vállalat, amely nem hátrál ki addig a projekt mögül.
Vágólapra másolva!

A párizsi Disneyland konkurensének szánták, de csak nem akar elkészülni a London Resort, számol be arról a The Guardian. Pedig pénz van rá: fejlesztői öt milliárd fontból valósítanák meg Európa egyik legnagyobb szórakoztatóközpontját.

Ez közel 2000 milliárd forintot jelent.

Az eredetileg 3,5 milliárd fontos költséggel megálmodott élménypark egyre csak drágul a határidők csúszása és a licenszpartnerek visszalépése miatt, de úgy tűnik, a beruházókat ez sem tántorítja el.

A parkot egy, Kent északi részén a Temzébe ékelődő félszigetre képzelték el a tervezők, Londontól keletre. Az élménycentrum felhúzását 2012-ben jelentették be, és már akkor úgy próbálták eladni a beruházók a helyi közösségek, és természetesen a szélesebb értelemben vett nyilvánosság számára is, mint kontinensszerte is egyedi fejlesztést. S amivel – képletesen szólva – kihúzhatnák a párizsi Disneyland alól a talajt, a gyerekeket és az őket kísérő szülőket átcsábítva a csatorna túloldalára, természetesen azért, hogy költéseikkel az ottani gazdaságot támogassák.

A fejlesztésre kijelölt terület a Temze jobb partján található, szemben a túlparti Grays városkájával:

A vállalkozás valóban grandiózus, hiszen a tervek szerint abban helyet kapna:

  • Európa legnagyobb mesterségesen kialakított víziparkja,
  • színházak, koncerttermek, mozik, rendezvényközpontok,
  • hotelek (összesen 3500 szobával) és természetesen éttermek, valamint
  • filmes témájú szórakozási lehetőségek, játékok, attrakciók.

Az élményparkot emellett a szórakoztatóiparban dolgozók afféle tréningközpontjának is szánják, amely saját tudományos és oktatási célú látogatóközpontot is kapna.

Egy ekkora beruházás önmagában elképesztő gazdasági erőt képvisel, amit jól mutat az, hogy a modellezés szerint, a parkot kiszolgáló vállalkozásokkal együtt az üzemeltetése

27 000 embernek adna munkát.

A központ egyik legfontosabb partnere az egyik nagy amerikai filmstúdió, a Paramount Pictures – illetve volt, mivel a vállalat időközben kihátrált abból, aminek a fejlesztésre nézve az is következménye, hogy a központban nem lesznek olyan filmes attrakciók, melyek a filmgyártóhoz köthetők. Ezt követően a fejlesztés már csak „London Resort” néven ismert, elhagyva a filmstúdió nevét abból.

Ez pedig különösen fájó a beruházóknak – a fejlesztés mögött egy kuwaiti olajfamília áll –, hiszen a Paramount 2017-es kifarolásával nem lehet arra számítani, hogy a stúdió olyan kasszasikereire épülő filmes látványosságok legyenek a parkban, mint a Mission: Impossible vagy Az olasz meló.

S ami ezek közül a leginkább érzékenyen érinthet sokakat:

az élményközpontban nem lesznek a Star Trek világára épülő elemek sem.

Holott ezzel a franchise-zal a London Resort legalább koncepcióját tekintve kihívója lehetett volna az eredeti Disneylandban hamarosan megnyíló új, Star Wars-tematikájú témaparknak is, amellett, hogy a párizsi létesítménynek is kesztyűt dob.

A létesítmény látványterve, amikor még a Paramount is a partnerek között volt Forrás: YouTube

Az ameriai filmgyár kihátrálása után az Aardman Animations is a távozását jelentette be. Ennek a gyártónak köszönhetők az olyan, az angol gyerekek körében hihetetlenül népszerű – de más országokban is sikeres – szériák, mint a Wallace és Gromit, a Shaun a bárány, valamint a Csibefutam című film. A brit lapnál azt is kiderítették, hogy nincs már benne a partnerségben az Angol Filmintézet sem, amely eddig „kulturális tanácsadó” szerepet töltött be a projekt megvalósításában. Ahogy nincs már ott a BBC sem, amely két fontos sorozatával, a Doctor Who-val és a Top Gearrel képviseltette volna magát a parkban.

– mondja Richard Scase, a Kent Business School professzora. A professzor azt is kifejtette: az emberek hét éve hallgatják a beruházásról szóló híreket, ám lelkesedésük amiatt, hogy a közelükben egy ekkora fejlesztés megvalósul, mostanra szertefoszlott. Az egész inkább egy titokzatos és követhetetlen üggyé vált számukra – utalt a helyi közösség viszonyára az egyre csak halogatott projekthez.

A beruházás korábban a londoni kormány által is támogatott, kiemelt infrastrukturális fejlesztésnek számított.

Ennek az volt a jelentősége, hogy így jóval lazább feltételeknek kell megfelelnie a megvalósításnak, mint egyébként. Emellett is, az előkészítés során nyilvánvalóvá vált, hogy a Kentben megvalósuló fejlesztések jelentős hatással lesznek majd az ott élők hétköznapjaira, a helyi élővilágról nem is beszélve. 2013-ban például egy különösen ritka pókfajta élőhelyét azonosították a területen, aminek megóvása szintén megkerülhetetlen feladat.

A papíron és a számok szintjén lenyűgöző projekt 535 hektáron épülne, ami akkora, mint 136 Wembley Stadion. Mintegy félszáz látványosságot ígérnek abba, és évi 15 millió látogatóval számolnak, noha a legfrissebb hírek szerint már a grandiózus vízipark létesítéséről is lemondtak.

Ugyanakkor a beruházók továbbra is optimisták. Például szerződést kötöttek a londoni olimpia pénzügyi igazgatójával és médiaügynökségekkel, hogy a kilépők helyére bejáratott brandek megnyerése révén, új látványosságokat tudjanak a területre szerezni.

„A London Resort a tíz legnagyobb ilyen létesítmény egyike lesz a világon, és a párizsi Disneyland mellett a Disney Worlddel, valamint a Universal Studio orlandói élményközpontjával versenyzik majd” – áll a beruházó szóvivői közleményében.

A brit lapnál úgy tudják, az építkezés legkorábban 2021-ben kezdődhet meg, az átadás – hacsak nem módosítják újra a határidőt – 2024-re várható.