Dübörög a lakáshitelfelvételi kedv

bedőlt hitel, ingatlan árverés, eladó ház, kilakoltatás, illusztráció
Vágólapra másolva!
Három hónap alatt az új lakáshitelek összege túllépte 200 milliárd forintot, ez 18 százalékos növekedésnek felel meg. Az új lakáshitelek többségénél 5-10 évre fix törlesztőrészletet választottak az adósok, a szóban forgó piaci konstrukciók aránya így közel 60 százalékos. Az 5-10 évig fix törlesztésű lakáshitelek összege pedig egy év alatt 194 százalékkal emelkedett. A money.hu online lakáshitel-kalkulátorával végzett számítások 90 százaléka pedig valamelyik fix törlesztésű konstrukcióra irányult az idén.
Vágólapra másolva!

Fokozódott a lakáshitelek iránti kereslet márciusban, az új lakáshitelek összege 76,5 milliárd forintra rúgott, ami több mint 26 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Ez a tempó bőven meghaladja a januári 10, illetve a februári 18 százalékos növekedést - derül ki az ingatlan.com csoporthoz tartozó money.hu legfrissebb - saját és hivatalos jegybanki adatokon alapuló - elemzéséből.

A jó márciusi eredménynek köszönhetően az első negyedévben kötött lakáshitel-szerződések összege átlépte a 200 milliárd forintos határt.

Egész pontosan összesen 201,1 milliárd forintnál tartott a piac, ez pedig 18,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Az új lakáshiteleknél most már túlnyomó többségben vannak a több mint 1 évre fix törlesztést garantáló, biztonságos konstrukciók.

Az első negyedévben megkötött lakáshitelek közel 60 százalékánál pedig 5-10 évre rögzítették a törlesztéseket a hitelesek. A szóban forgó lakáshitelek összértéke 118 milliárd forint volt, ami egyúttal azt jelenti, hogy az 5-10 évre fixált lakáshiteleknél 194 százalékos volt az éves növekedés.

A hitelkonstrukciók közül már a fix kamatozású hitelt keresik és azt is választják a legtöbben, még akkor is, ha kezdetben biztosan nagyobb a törlesztőrészlet, mint a változó kamatozás esetében Forrás: MTI/Varga György

A 10 évnél hosszabb ideig fix törlesztést garantáló lakáshitelek aránya az idén több mint 10 százalékos volt, az 1 és 5 év közötti időszakra rögzített lakáshitelek részesedése 26 százalékot tett ki.

- emelte ki Trencsán Erika. A leendő hitelesek is a biztonságot tartják szem előtt, ezt mutatja, hogy a money.hu online lakáshitel-kalkulátorában idén elvégzett kalkulációk 90 százaléka valamelyik fix törlesztésű lakáshitelre irányult.

Trencsán Erika pozitívan értékelte, hogy a jegybank a Magyar Bankszövetséggel közösen kampányt indított annak érdekében, hogy a lakáshitellel rendelkező közel 130 ezer háztartás a meglévő változó kamatozású kölcsönét fix kamatozásúra váltsa. Remélhetőleg sokan élnek majd a lehetőséggel, érdemes a futamidő végéig kérni a kamatok rögzítését, ebben az esetben ugyanis teljesen kiküszöbölhető a kamatkockázat. Azaz a piaci kamatok esetleges emelkedésétől függetlenül a törlesztőrészlet ugyanannyi marad.