Megjelentek az első hazai vállalati gyorsjelentések

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
Csapnivaló hét áll a hazai részvénypiac mögött: a hét eleji 43.000 pontos szintről 1000 pontot veszítve, fokozatosan 42.000 pont alá esett a budapesti tőzsdeindex, így mintegy 3 százalékkal süllyedt egy hét alatt.
Vágólapra másolva!

A befektetők feltehetően a gyorsjelentésekre vártak, ami a Mol eredmény kimutatásával gyengén indult. A Magyar Telekom kivételével estek a vezető részvények.

Csak a Telekom maradt talpon

Az OTP 12.910 forint környékén kezdte a hetet, de pénteken már 12.600 forint alá esett az árfolyam, 2,6 százalékra növelve a heti veszteségét. Az esést még az sem állította meg, hogy pénteken a hazai pénzintézet bejelentette a Sociéte Generale szlovén leánybankjának megvásárlását, ami közel 6 százalékkal dobhatja meg a nyereségét.

A vezető részvények közül a hét vesztese a Mol volt, amely 5,4 százalékot veszített az értékéből.

A hazai olajvállalat a várakozásoktól elmaradó eredményeket közölt, döntően a finomítás-kereskedelmi üzletág vártnál gyengébb negyedéve miatt, amit a szűkülő finomítói árrések okoztak. Mivel a Mol profittermelő képessége továbbra is robusztus, lehet még fantázia az olajpapírban.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Richter 1,6 százalékot esett a múlt héten.

A gyógyszerrészvények 5785 forinton kezdték a hetet, majd a keddi 5610 forintos mélypont után 5650-5750 forint között stabilizálódott az árfolyam, végül a papírok ennek a sávnak az alsó felében zártak.
A Magyar Telekom a hétfői 452 forintos mélypont után felfelé vette az irányt, pénteken már kereken 10 forinttal feljebb is születtek kötések, végül egy százalékot erősödött a múlt hét során.

Tovább gyengült a forint

A múlt hét első felében a forint idei mélypontjára gyengült, megközelítve a 325-ös jegyzést az euróval szemben, míg a dollár ellenében már 290 forint felett jártak a jegyzések.
A hét utolsó napján azonban élesen fordult a hazai fizetőeszköz a Moody's hitelminősítő bejelentésére várva. A forint összességében 0,3 százalékot veszített értékéből az euró ellenében, míg stagnált a dollárral szemben.

A hazai gazdasági adatok eközben továbbra is igen meggyőzőek. A foglalkoztatás tovább emelkedett, így megközelítette a 4,5 millió főt, a munkanélküliség pedig fokozatosan tovább süllyed.

A bérnövekedés üteme minden várakozást felülmúlva 12,4 százalékra gyorsult. Szemben a nemzetközi trenddel, a hazai beszerzési menedzser index jelentősen javított az előző hónaphoz képest.
Eközben az euró a hét közepéig fokozatosan erősödött, amit a vártnál jobb, 0,4 százalékra gyorsuló negyedéves és 1,2 százalékon maradó éves euróövezeti GDP növekedés, valamint a javuló nemzetközi hangulat támogatott.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szerda este azonban meredek erősödésnek indult a dollár, mivel

a Fed elnöke jelezte, hogy nem lát indokot a kamatok változtatására, az enyhülő infláció pedig csak átmeneti, így lehűtötte a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat.

A piacok már mintegy 60 százalékos valószínűséggel árazták a Fed év végi kamatcsökkentését, ez mostanra 50 százalék alá mérséklődött. Az euró összességében 0,5 százalékkal értékelődött fel a dollárral szemben.

Tovább sorjáznak a vállalati eredmények

Alapvetően a vállalati eredmények határozták meg az egyes részvények mozgását, amelyek a tengerentúli részvények esetében közel 80 százalékban meghaladták a várakozásokat, ennek ellenére kisebb eséssel zárták a múlt hetet a vezető indexek.

A DAX ugyanakkor közel 0,8 százalékkal emelkedett a vártnál jobb vállalati eredmények sorozata miatt: kellemes meglepetést okozott többek között a Daimler, a Volkswagen, az SAP és az Adidas.

Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Volkan Furuncu

Amerikában pedig sorozatban jöttek a vártnál jobb eredmények, így a Facebook, az Amazon, az Apple és számos más jelentős vállalat jelentett a várakozások felett, emellett persze voltak csalódások is, mint az Alphabet esetében.

Ennek ellenére a vezető amerikai indexek csupán 0,1 százalékos csökkenés és 0,2 százalékos emelkedés között zártak, mivel a Fed elrontotta a hangulatot a kamatcsökkentési várakozások lehűtésével.

Az adatok ezt ugyanakkor alá is támasztják, mivel több mutató, így a kulcsfontosságú munkaerőpiaci adatok is továbbra is robusztus növekedésről árulkodnak, miközben az inflációs mutatók igen mérsékelt árnövekedést mutatnak.

Néhány mutató viszont elmaradt a várakozásoktól, így összességében vegyesek az adatok, de egyelőre a mérsékelt növekedés biztosított, így nem kell se emelni, se csökkenteni a kamatokat.