Óriási gyárbővítést hajt végre a Tungsram

Tungsram, logó
Vágólapra másolva!
A Tungsram-csoport 1,5 millió dollár értékben (kb. 430 millió forint) bővíti kisvárdai gyárát, az új üzemben repülőgéphajtőmű-alkatrész karbantartást végeznek majd a General Electric (GE) repüléstechnikai üzletágának - közölte a Tungsram.
Vágólapra másolva!

Hangsúlyozták: a GE Aviation Hungary Kft.-vel kötött hosszú távú megállapodás alapján a Tunsram újabb ponton csatlakozik a GE beszállítói programjához Magyarországon.

Az új tevékenységhez szükséges iparági követelményeknek való megfeleléshez az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), valamint az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) auditálni fogja a Tungsramot - olvasható a közleményben.

Jelentős gyárbővítést hajt végre a Tungsram-csoport Kisvárdán Forrás: Tungsram

A tervek szerint a kezdeti időszakban a kisvárdai gyár több mint 20 munkavállalóját vonják be az új tevékenységbe, képzésüket a GE Aviation veresegyházi gyárában már megkezdték.

Casey Ott, a GE Aviation Hungary Kft. veresegyházi gyárának igazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a cég kereskedelmi hajtómű-portfóliója egyre bővül, ezzel együtt nő az igényük a globális javítási és karbantartási kapacitások iránt. Ez a hajtóereje a Tungsrammal való együttműködésnek is.

Jelezte:

2019 folyamán a hajtóműcsövek teljes karbantartása fokozatosan átkerül a Tungsramhoz.

Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a Tungsram jelenleg a GE egyik legnagyobb beszállítója Magyarországon, az amerikai vállalat a Tungsram bevételeinek mintegy 25 százalékát adja.

A kisvárdai fejlesztéssel a Tunsgram új, gyorsan növekvő iparágba léphet alapvető üzletága, a világítástechnika mellett.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója (b) és Casey Ott, a GE Aviation Hungary Kft. veresegyházi gyárának igazgatója a GE Aviation veresegyházi gyárában 2019. április 3-án. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke rámutatott: a Tungsram és a GE Aviation közötti együttműködés jelzi, hogy a hazai kkv-k integrálódni tudnak a globális értékteremtő láncokba, mindez növeli Magyarország globális versenyképességét.

A Tungsram 2018 áprilisában magyarországi központú, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A világpiacon prémium kategóriájú, európai világítástechnikai márkaként van jelen, amelyet

Magyarországon terveznek, fejlesztenek és gyártanak, új üzletágai pedig az okos megoldások, a beltéri növénytermesztés, az alkatrész- és komponensgyártás.

A Tungsram csoport több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztat, termékeinek 95 százalékát exportálja, 22 országban működtet leányvállalatot, 110 nemzetközi piacon van értékesítői hálózata. Magyarországon öt gyára van.

A General Electric logója egy franciaországi gyárán Forrás: AFP/Loic Venance

A GE több, mint 28 éve van jelen Magyarországon, ahol 5000 munkatársat foglalkoztat. Magyarországon 4 gyára, 3 kutatás-fejlesztést végző központja (GE Power, GE Healthcare, GE Aviation) és a regionális üzleti központja található. Magyarországi üzemeiben korszerű egészségügyi, olaj- és gázipari, légi közlekedési, és energiatermelési berendezéseket és gépeket gyárt.