Újranyitnak egy történelmi aranybányát Mexikóban

pénz,arany
Vágólapra másolva!
Vevő akadt Mexikó egyik aranybányájára, a Sinaola szövetségi államban található Guadalupe de Los Reyes nevű, történelmi múltú kitermelőhelyre - írja a Mining.com.
Vágólapra másolva!

Az ePower Metal nevű vállalat a Minera Alamos 100 százalékos részesedésének megvásárlására tett ajánlatot, amelyet a cég a Los Reyes nevű arany- és ezüstbányában birtokol. A portál értesülései szerint, a Minera hajlandó lenne eladni a bányát a kanadai cégnek, a végleges szerződés kidolgoására a feleknek 30 nap áll rendelkezésre.

A Mexikó Sinaloa szövetségi államában található lelőhely nagy múltra tekint vissza.

A területen már az 1700-as években zajlott a nemesfémek hasznosítása, az akkor Guadalupe de Los Reyes nevű bányát pedig az 1800-as évek elején nyitották meg, és egészen az 1980-as évekig folyt ott kitermelés.

A telephelyet bemutató adatlap tanulsága szerint most nyílt színi fejtésre vannak berendezkedve, amit az ePower bővítene, és kémiai eljárások bevonásával, átmosásos technológiával termelné ki ott az aranyat és ezüstöt, jelentős fejlesztések révén felgyorsítva azt. A cég azt is közölte, ha lebonyolítják a tranzakciót, az ott működő társaságuk új nevet kap majd.

Illusztráció Forrás: shutterstock.com

A cég több millió dollárnyi készpénz mellett, törzsrészvényeket és később érvényesíthető opciós jogokat kínál az eladónak vételárként. Az ügyletet a szövetségi állam vezetésének is jóvá kell hagynia.

A Los Reyes bánya az egész térség legfontosabb aranyellátó helye volt a múltban, a becslések szerint 500-600 ezer uncia aranyat emeltek ki onnan.

A felmérések alapján, közel 7 millió tonnánnyi az a kőzet, amely aranyat (tonnánként átlagosan 1,73 grammot) és ezüstöt (tonnánként átlagosan 28,71 grammot) rejt a hatalmas területen.