Mostantól Budapest utcáin is elérhető a Lime elektromos roller

Vágólapra másolva!
Megérkezett Budapestre az innovatív városi mobilitási szolgáltatásokat nyújtó Lime. A gyors, egyszerű és fenntartható közlekedést biztosító elektromos rollereket a fővárosiak május 1-jétől használhatják, első körben a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken. A budapesti városvezetés által koordinált Cities4People K+F projekt keretében 200 elektromos roller lesz elérhető egy két hónapos, június 30-ig tartó tesztüzemmódban.
Vágólapra másolva!

A Lime rollerjei új alternatívát kínálnak a felhasználóknak a közlekedés során jellemzően legtöbb időt igénybe vevő első és utolsó kilométer gyors és környezetbarát megtételére. A szolgáltatás az egyéb közlekedési módokat kiegészítve kényelmes és egyszerű helyváltoztatási lehetőséget biztosít akár a munkába járás, akár a szabadidős programokhoz kapcsolódó, városon belüli utazás során.

Mint minden dinamikusan fejlődő város, Budapest is számos kihívással néz szembe a városi közlekedés terén. Egyre többen közlekednek az utakon: csak az elmúlt öt évben a budapesti járművek száma több mint 100 ezerrel emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent. Ennek következtében a torlódások és a forgalmi dugók is egyre több nehézséget okoznak a közlekedőknek. A Lime e-rollerjei intelligens és gyors utazási megoldást biztosítanak a felhasználók számára, és remek alternatívát kínálnak a meglévő közlekedési lehetőségek kiegészítésére.

A Lime használatával akár néhány perc alatt el lehet jutni például a Gellért tértől a Kálvin térig.

A Cities4People az Európai Unió által támogatott projekt, amelynek célja, hogy fenntartható és emberközpontú közlekedési megoldásokat találjon, válaszul a városi mobilitási kihívásokra.

Forrás: Lime

A kezdeményezés öt különböző európai városban működik: Budapesten, Hamburgban, Isztambulban, Trikalában és Oxfordshire-ben.

A fotón Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője és egy Lime elektromos roller a kétszáz közül, amelyek 2019. május elsején megjelentek Budapest központi részein Forrás: Lime

Magyarországon a projektet a Fővárosi Önkormányzat koordinálja.

Hogyan működik és mennyibe kerül majd a Lime?

A felhasználók könnyedén letölthetik okostelefonjukra a Lime mobil applikációját, amelynek segítségével megkereshetik a hozzájuk legközelebbi rollert, és egy gombnyomással feloldhatják azt. Amikor az utazás befejeződött, a rollerezők az applikáció utasításait követve egyszerűen megállítják a járművet és biztonságosan leparkolnak vele. A rollerek egyszeri kioldási költsége 250 Ft, a használat percdíja pedig 50 forint lesz. A Lime helyi csapata végzi majd a rollerek kihelyezését, töltését és karbantartását. A vállalat arra ösztönzi felhasználóit, hogy mindig viseljenek bukósisakot.

A K+F projekt kijelölt területe Budapesten magában foglalja a Duna-part Batthyány tér és Műegyetem rakpart közötti budai szakaszát.

A Lime elektromos rollerjei számára kijelölt szektor a budai Duna-part mentén Lágymányostól az ELTE és BME kampuszát is felölelve a Móricz Zsigmond körtérig tart, a pesti oldalon pedig a Szabadság hídon átívelve a Vámház körúttól a Kálvin térig, magában foglalva a Corvinus Egyetem kampuszát, egészen a Boráros térig.

A két hónapos tesztidőszak 2019. május 1-től június végéig tart.