Rejtély, honnan szerezte az észak-koreai vezető a páncéllimuzinjait

PUTYIN, Vlagyimir; KIM Dzsong Un
A Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt szállító gépjármű a vlagyivosztoki Russzkij szigeten lévő Távol-keleti Szövetségi Egyetem épülete felé tart 2019. április 25-én MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Fogalma sincs a Daimlernek, hogyan jutott hozzá az általa gyártott páncélozott luxusautókhoz Kim Dzsongun észak-koreai vezető. A német autógyár szerint semmilyen üzleti kapcsolata nincs a nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Koreával.
Vágólapra másolva!

Kim többször használt a Daimler által gyártott limuzinokat közelmúltbeli csúcstalálkozói alkalmával, ilyen luxusautóban utazott vlagyivosztoki tárgyalásainál is, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott, illetve ilyet használt régebben a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszéléseikor.

Ez sokakban kérdéseket vetett fel, tekintettel arra, hogy a többi között a luxuscikkek, így a luxusjárművek eladását is tiltják az Észak-Korea ellen kivetett ENSZ-szankciók.

Ezekkel a világszervezet azt akarja kikényszeríteni, hogy Phenjan vessen véget atomprogramjának.

Kimre azonban két limuzin várt a vlagyivosztoki vasúti pályaudvaron: egy Mercedes Maybach S600 Pullman Guard és egy Mercedes Maybach S62-es. Kim feltehetően az előbbi gépkocsit használta akkor is, amikor tavaly júniusban Szingapúrban, majd idén februárban Hanoiban tárgyalt Trumppal.

A Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt szállító gépjármű a vlagyivosztoki Russzkij szigeten lévő Távol-keleti Szövetségi Egyetem épülete felé tart 2019. április 25-én Forrás: MTI/EPA/Yonhap

„Egyáltalán fogalmunk sincs arról, hogy ezek a gépkocsik hogyan kerültek Észak-Koreába” – tudatta közleményében Silke Mockert, a német autógyár szóvivője az AP hírügynökség érdeklődésére.

Hangsúlyozta, hogy a Daimler számára a felelős vállalkozói tevékenységében alapvető elv, hogy az export lebonyolításakor betartsák a törvényeket.

A stuttgarti székhelyű német autógyár a világ egyik legnagyobb és legtekintélyesebb járműipari vállalata.

A magasabb árfekvésű személygépkocsik és hat tonna feletti teherautók egyik legnagyobb gyártója, és páncélozott személygépkocsikat is gyárt.

A cég honlapján az szerepel, hogy a világ szinte minden országában ad el és szervizel járműveket, Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában is vannak gyártósorai. Észak-Korea azonban nem tartozik az üzleti partnerei közé.

– írta a szóvivő.

A Daimler átfogó exportellenőrzési eljárást léptetett életbe, hogy megakadályozza a szállításokat Észak-Koreába vagy Phenjan bármelyik külföldi nagykövetségének, de ez nem vonatkozik olyan – kiváltképpen használt – gépkocsikra, amelyek viszonteladókon keresztül jutnak el hozzájuk.

Az Oroszországból távozó Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt szállító gépjármű Vlagyivosztokban 2019. április 26-án Forrás: MTI/AP/Alekszander Kitrov

Az AP megjegyzi: az, hogy Kim hozzá tud jutni ilyen limuzinokhoz, jól mutatja, hogy mennyire hézagos a szankciós rendszer.

A Kim által használt limuzinokat feltehetően felszerelték minden távközlési és szórakoztató berendezéssel, amelyek révén – mint a cég írja kínálatában –,

a vásárló kapcsolatban tud maradni a világgal, miközben élvezi a luxust és a kényelmet.

Ide tartozik, hogy amikor Kim tavaly októberben Phenjanban fogadta Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, egy hírtelevízió híradásában elhangzott, hogy az észak-koreai vezető egy fekete, új Rolls-Royce-szal érkezett a találkozóra.