Kartelleztek a napelemes cégek, 81 milliós versenyhivatali bírságot kaptak

Paks, 2019. március 5. Az újonnan átadott paksi naperőmű napelemtáblái 2019. március 5-én. Az ország egyik legnagyobb, 9 milliárdos költséggel készült naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre. A 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőmű mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja. MTI/Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire azzal, hogy 30 százalékkal csökkentette a GVH-val aktívan együttműködő vállalkozás bírságát.
Vágólapra másolva!

Vállalkozások és önkormányzatok igényelhettek vissza nem térítendő uniós támogatást energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében. A pályázóknak legalább három árajánlatot kellett kérniük a projektek kivitelezésére. A GVH vizsgálata megállapította, hogy az Alter Energetikai Iroda Tudományos, Szolgáltató Bt., a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft., az Új Irány Energetika Kft., az LKM.HU Service Kft. és a Havrilla-Ép Építőipari Szolgáltató Kft.

jogsértő módon egyeztette a pályázóknak adott árajánlatait a napelemes rendszerek kivitelezésére, illetve a kapcsolódó feladatokra kiírt pályázatok beadásakor.

A napelemes kivitelezéssel foglalkozó cégek közül kettő készítette a versenytársak pályázatait, árajánlatait is Forrás: MTI/Sóki Tamás

A kartell bizonyítékaira a versenyhivatal a megbírságolt vállalkozásoktól lefoglalt számítógépes adatok között talált rá, amelyek alapján megállapította, hogy valamennyi esetben az egy vállalkozáscsoportba tartozó Alter Bt. és a Megújuló Kft. készítette el versenytársai árajánlatait és a pályázatokat is úgy, hogy a saját árajánlata volt a legkedvezőbb.

A hatóság a fentiek alapján bizonyítottnak látta a jogsértést, és

a törvény alapján kiszabható maximális, a vállalkozások előző évi nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a cégekre,

azzal, hogy 30 százalékkal csökkentette az egyezségi eljárás keretében együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó Havrilla Kft. bírságát.

Az egyezségi eljárás lényege, hogy a GVH 10-30 százalékkal csökkenti a bírság összegét, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri az általa elkövetett jogsértést az elé tárt bizonyítékok alapján, továbbá lemond részletesebb irat-betekintési, nyilatkozattételi, tárgyalás tartására irányuló és bírósági jogorvoslati jogáról, hozzájárulva az eljárások gyorsabb és kevesebb erőforrást igénylő lezárásához. Az egyezségi eljárás nemcsak a GVH, hanem a vállalkozások számára is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.