Ennek a 10 országnak van a legtöbb aranya a világon

Bank of England Vault news, Bank Of England, Vault, gold, bars, bullion, UK arany
A Bank of England trezorjaiban tárolt aranyrudak egy része - a képen kb. 15 ezer darab aranytömb látható, kb. 210 tonna mennyiségben
Vágólapra másolva!
A jegybankok aranytartalékai tavaly közel fél évszázados csúcsra értek. Kína például igencsak belehúzott, de ezzel még mindig nem ott tartják a legtöbb aranyat. A növekedési trend viszont idén is folytatódott, vagyis az év végére akár még átrendeződések is jöhetnek a rangsorban.
Vágólapra másolva!

Miután tavaly közel 50 éve nem látott csúcsra emelkedtek a világ jegybankjainak aranytartalékai, a vásárlási lendület idén is folytatódott, és februárban már négy hónapja nem látott ütemben növekedtek a tartalékok. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a World Gold Council adataiból az is kiderül, április elejéig mely 10 ország tárolta a legnagyobb mennyiségű aranyat.

10. India

Az ázsiai feltörekvő óriás jegybankja hivatalosan 608,7 tonna aranyat birtokolt április végéig, amivel az arany az indiai központi bank nemzetközi tartalékainak 6,4 százalékát tette ki.

Az indiai étvágy pedig nem is meglepő, mivel ahogy a világgazdaság lassul, a feltörekvő piacok igyekeznek felhalmozni olyan biztonságos eszközöket, mint az arany. Indiában egyébként az aranytartalékok augusztus óta folyamatosan bővülnek.

9. Hollandia

Miközben Hollandia 612,5 tonna aranyat raktározott el, a tartalékok arányában szembetűnő a különbség Indiához képest. Hollandiában ugyanis az arany teszi ki a nemzetközi tartalékok 65,9 százalékát.

Egyre nagyobb a jegybankok aranyévtágya Forrás: ANP/AFP/Koen Suyk

Az ország egyébként az elmúlt években jelentős mennyiségben szállíttatott haza külföldön tárolt aranytartalékokat. A holland központi bank 2014-ben például New Yorkból vitt haza nemesfémet, arra hivatkozva, hogy a lépés pozitív hatást gyakorol a közbizalomra.

8. Japán

Az ázsiai szigetország 765,2 tonna arannyal rendelkezik a hivatalos adatok szerint, de ez a nemzetközi tartalékainak csupán 2,5 százalékát teszi ki.

Japán egyébként tavaly 15 éve nem látott csúcsra, 5,2 százalékra emelte az arany arányát a nemzetközi tartalékaiban. Mindazonáltal a szigetországban a nemesfém továbbra is rendkívül alacsony szerepet játszik a tartalékok egészét tekintve – hasonlóan egyébként Kínához.

7. Svájc

Svájc igencsak különleges ország az arany tekintetében, noha az 1040 tonnás aranytartalékával csak a hetedik helyre tudott befutni. Az alpesi ország nemzetközi tartalékaiban mindössze 5,5 százalékot kap a nemesfém.

Svájcban van a legnagyobb egy főre jutó aranytartalék Forrás: AFP/Ozan Kose

Svájc esetében viszont az igazán izgalmas adat az, hogy mivel mindössze 8,4 millióan lakják az országot, ezért itt található a világ legnagyobb egy főre eső aranytartaléka.

6. Kína

A világ második legnagyobb gazdasága nemhogy a dobogóra, de még az első ötbe sem került be a listán. Kínának 1874,3 tonna aranya volt idén április végén, és – Japánhoz hasonlóan – ez mindössze 2,5 százalékos arányt foglalt el az ország nemzetközi tartalékaiban.

Mindazonáltal Kína vásárlási üteme kiemelkedőnek számított az elmúlt időszakban, ahogy Peking rálépett a gázpedálra, és élénkítő lépésekkel igyekszik ösztönözni a gazdasági növekedést. Az idei március pedig már a negyedik egymást követő hónap volt, amikor a kínai jegybank növelte az aranytartalékait.

5. Oroszország

Az orosz jegybankkal már átlépjük a 2000 tonnás határt, ugyanis Moszkva 2150,5 tonna aranyt tartott a vizsgált időszakban. Ezzel a nemzetközi tartalékok 19,1 százaléka volt aranyban.

Moszkva hosszú ideje igyekszik eltávolodni az amerikai pénzügyi eszközöktől Forrás: AFP

Oroszország azonban régi nagy aranyvásárlónak számít, ahogy az ország egyik célja, hogy csökkentse függőségét az amerikai pénzügyi eszközöktől. Ennek jegyében Oroszország az elmúlt évtizedben egyenesen megnégyszerezte az aranytartalékait.

4. Franciaország

A Bank of France április végéig 2436 tonna arannyal rendelkezett, ami nemzetközi tartalékainak 61,1 százalékát jelentette.

A franciák egyébként tavaly kezdtek el igazán belehúzni, amikor a központi bank tudatosan célozta meg az aranytartalékok minőségének feljavítását. Ez a lépés részben arra szolgált, hogy könnyebb legyen a kereskedés a nemzetközi piacon.

3. Olaszország

A dobogó legalsó fokára Olaszország futott be, ahol a jegybank 2451,8 tonna aranyat tárolt. Ezzel egyébként igen jelentős, 66,9 százalékot ütött meg a nemesfém a nemzetközi tartalékokban.

Bizonytalan az olasz aranytartalékok sorsa Forrás: AP Images

A jelenlegi kormány eddigi intézkedései mellett azonban igencsak bizonytalan az olasz aranytartalékok jövőbeni sorsa. A római vezetés például nemrég olyan javaslatot is benyújtott, amely lényegében elvenné a tartalékokat a jegybanktól. Következésképpen, ha a kormány és a központi bank helyzete tovább romlik, nem biztos, hogy Olaszország az év végére is a dobogón marad.

2. Németország

Az ezüstérmes Németországgal már átlépünk a 3000 tonnás tartományba, mivel Berlinnek összesen 3369,7 tonnányi aranytartaléka volt idén április végéig. Ezzel a német nemzetközi tartalékok 70,6 százalékát tette ki a nemesfém.

Németország, több eurózónás országhoz hasonlóan, szintén komoly aranymennyiséget szállítatott haza az elmúlt években annak érdekében, hogy növelje a gazdaságba vetett közbizalmat. Németország 2017-ben vitette haza a külföldön tárolt aranytartalékok jelentős részét, melyet korábban Párizsban és New Yorkban helyeztek el.

1. Egyesült Államok

Az Egyesült Államok versenyelőnye lenyűgöző, ha aranytartalékokról van szó. Az USA ugyanis 8133,5 tonnányi aranyat tartott április végével, ami a nemzetközi tartalékok 74,9 százalékát tette ki.

Mindenkit messze előznek az USA aranytartalékai Forrás: AFP/Anadolu Agency/Basri Sahin

Az USA ezzel messze lenyomja a többi országot, és egyedül több aranytartalékkal rendelkezik, mint a dobogó másik két helyezettje együttvéve. A jelenség mögött azonban részben történelmi okok állnak. Az USA-ban ugyanis 1913 és 1961 között az volt a szabály, hogy az aranytartaléknak kötelezően ki kell tennie a forgalomban lévő pénz értékének 40 százalékát.