Így csinálnak pénzt a paparazzik

paparazzi, fotós, lesifotós, illusztráció
Vágólapra másolva!
Míg néhány exkluzív hírességekről készült fotókért hatalmas összeget lehet keresni, ugyanakkor ebben az ellentmondásos szakmában egyre nehezebb állandó bevételi forrásra szert tenni – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Santiago Baez már a 90-es évek kezdete óta paparazziként dolgozik, kamerával a kezében tanúja volt szerelmeknek, veszekedéseknek vagy éppen lebukásoknak, New York leghíresebb embereit figyelve.

A legtöbb kép azonban nem sokat ér, és a jövedelem közel sem állandó ebben a szakmában.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az olyan fotósnak, mint Baez – mondja – enciklopédikus emlékezetre van szükségük, különösen a New Yorkban élő hírességek esetében, és olyan informátorhálózatot kell kiépítenie boltokban, áruházakban vagy éttermekben dolgozókból, aminek segítségével mindig éppen időben érkezhet egy-egy jó fotóhoz.

Baez az elkészült képeket egy ügynökségen keresztül értékesíti, a

kép készítőjének jogdíja 20 és 70 százalék között mozog,

attól függően, hogy a fotós milyen megállapodást kötött az ügynökséggel, de a százalékot az is befolyásolja, hogy a lesifotós mennyire jó minőségű képet készített, mennyire ismert az, akiről készült, vagy mennyire exkluzív a tartalom.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az olyan képekért, amelyek aztán hatalmas port kavarnak a bulvár világában, természetesen sokat is fizetnek. Peter Grossman, aki a US Weekly képszerkesztője volt 2003 és 2017 között, elmondta, hogy hat számjegyű összeget fizetett a Kristen Stewart színésznőről készült fotósorozatért, amelyen Rupert Sandersszel, a házas rendezővel ölelkezik.

A paparazzik aranylázának nevezett 2000-es évek elején egy fénykép, amin egy híresség valami hétköznapit csinál minimum 5, de akár 15 ezer dollárt (1,4 és 4,2 millió forint) is megért.

Ugyanakkor éppen ez volt az az időszak, amikor mindenki lesifotósnak állt, és sokan hajlandóak voltak egy-egy nagy dobásért megszegni a törvényt, ezzel azonban a szakma rossz hírét keltették.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A globális pénzügyi válság és az online média térnyerése végül lehűtötte az aranylázat. Ugyan a digitális tartalmak fogyasztása megnövelte a hírességekről készült fotók iránti keresletet, ám ezzel párhuzamosan csökkent az összeg, amit ezekért a képekért az ügynökségek hajlandóak voltak fizetni.

Így azok a fotók, amelyek korábban több ezer dollárt is megértek, ma már csupán 5 vagy 10 dollárért (1.400 és 2.800 forint) kelnek el.

A paparazzik egyre kevesebbet keresnek, végleg elmúltak azok az idők, amikor egy exkluzív fotó akár hat számjegyű összeget is megért. Ráadásul legtöbbször csak a szerencsén múlik, hogy sikerül-e lencsevégre kapni egy-egy hírességet, és éppen ezért a bizonytalanságért is ilyen ingadozó Baez jövedelme, miközben maga a szakma azért az átlagosnál jóval kockázatosabb.