Lélektani szinten a forint

2019.04.23. 13:17

Noha a múlt héten 43.000 pont felett új csúcsot is döntött a BUX, a heti kereskedést jórészt érdektelenség jellemezte, a nemzetközi piacok pedig felemás teljesítményt nyújtottak – foglalja össze a húsvét előtti napok tőke- és pénzpiaci eseményeit a Takarékbank elemzése.

A hazai tőzsdeindex gyakorlatilag 42.700 és 43.000 pont között hullámzott, nem mutatott egyértelmű irányt. Végül 0,3 százalékos csökkenéssel zárt a hazai tőzsdemutató.

Középpontban a Richter

Az OTP hétfőn még új csúcsot döntött 13250 forintnál, azonban elfogyott a lendület, és visszaesett 13.000 forint környékére, majd 1,7 százalékos heti veszteséggel kereken ezen az értéken fejezte be a múlt hetet.

A Mol kereskedése 3330 forinton indult, de a hét közepére 3270 forintig süllyedt, ahonnan felfelé vette az irányt. A 3310 forintos zárás 0,6 százalékos összességében visszaesést jelent.
A legnagyobb izgalmak kétségkívül a Richtert jellemezték, miután a JP Morgan 6410 forintra emelte a célárát. A gyógyszergyártó részvényei kedden óriási lendülettel felpattantak, majd szerdán folytatták a szárnyalást, azonban csütörtökön már profitot realizáltak a befektetők. A Richter így összesen 2,5 százalékkal került feljebb egy hét alatt.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Magyar Telekom éppen fordítva mozgott: a hét közepéig fokozatosan lecsorgott, majd csütörtökön pattant fel, de az egész heti teljesítményt nézve még ezzel is 0,4 százalékot veszített az értékéből.

A hét elején ralizott a forint

Nagyot ugrott a forint hétfőn, majd kedden már át is törte a 320-as ellenállási szintet az euróval szemben. A folytatásban 319-ig is eljutott, de csütörtökön a továbbra is igen gyatra német és európai beszerzési menedzser indexek hatására visszagyengült a 320-as lélektani szinthez.A forint hét eleji ralija feltehetően annak volt köszönhető, hogy az építőipar soha nem látott mértékben, 48 százalékkal szárnyalt februárban, ami már érezhetően gyorsíthatta a GDP növekedési ütemét is. A Takarékbank számításai szerint a januári-februári építőipari, ipari és kiskereskedelmi adatok alapján az első két hónapban a GDP növekedése bőven 5 százalék fölé gyorsulhatott, akár az 5,5 százalékot is elérhette, megcáfolva a lassulásra vonatkozó várakozásokat.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A hazai fizetőeszköz múlt heti erősödése felülmúlta mind a régiós, mind a feltörekvő devizákat, így felülteljesítő volt. A forint a dollárral szemben is erősödött szerdáig, azonban a vártnál gyengébb európai és német adatok jelentősen gyengítették az eurót, míg a kedvező amerikai adatok erősítették a dollárt.

Felemás teljesítmény a külföldi tőzsdéken

Noha sorra jelentek meg a vártnál jobb vállalati eredmények, ráadásul az amerikai-kínai tárgyalásokról is kedvező hírek érkeztek, felemás teljesítményt nyújtottak a nemzetközi részvénypiacok.
Az európai tőzsdék többnyire erőteljesen emelkedtek. A német DAX-ot a vártnál jobb kínai adatok húzták feljebb az autógyártók vezetésével, de jól teljesített a technológiai szektor is. A kínai GDP 6,4 százalékkal bővült, ami kissé meghaladta a várakozásokat, és továbbra sem mutatja egy éles lassulás jeleit. Ezt támasztották alá a vártnál sokkal nagyobb mértékben gyorsuló ipari és kiskereskedelmi adatok is.

Forrás: AFP/Daniel Roland

A javuló kilátások miatt némileg emelkedtek a német kötvényhozamok, ami kedvezett a bankrészvényeknek is. A DAX a múlt héten összességében 1,9 százalékkal került feljebb.
A párizsi CAC-40 indexet pedig a luxusipari cégek húzták feljebb a kiváló eredményeik hatására.Elkezdődött a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon. Noha az eddigi jelentések mintegy 80 százaléka meghaladta a várakozásokat, egyes bankok bevétele azonban elmaradt a prognózisoktól, ezért ezeket a pénzintézeteket büntették a befektetők. A jó eredmények pozitív hatását ugyanakkor visszafogták az egészségügyi részvények, mivel a befektetők aggódnak, hogy szigorodhat a szektor szabályozása.
A vezető amerikai indexek összességében vegyesen teljesítettek: míg az S&P 500 0,1 százalékkal csökkent, a Dow Jones 0,6, a Nasdaq 0,2 százalékkal emelkedett.