Óriási fejlesztés Magyarországon a Mercedes egyik beszállítójától

2019.04.18. 11:32

Megkezdődött egy új gépsor telepítése a japán tulajdonú AGC autóüveggyár tatabányai üzemében, a beruházás értéke meghaladja a 4 milliárd forintot, és közel 20 százalékkal bővíti az üzem kapacitását - jelentette be a vállalat ügyvezető igazgatója.

Tisza-Kiss László tájékoztatása szerint az új soron autók oldalüvegei készülnek majd, azonban a gépeken kisebb hátsó ablakok és napfénytetők is gyárthatók.
A tömeggyártás 2020 második félévében kezdődik. Az új gépsor üzemeltetéséhez negyven munkatárs szükséges, őket a gyár már meglévő állományából választják ki, ugyanis megkezdték a kész autóüvegek csomagolásának automatizálását.
Az ügyvezető hozzátette: terveik szerint három éven belül a csomagolást teljes mértékben robotok végzik majd. A nehéz fizikai munkától mentesült dolgozók a termelésben nagyobb hozzáadott értéket állíthatnak elő.
A 63 ezer négyzetméteres gyár évek óta a maximális kapacitáson üzemel, 17 millió autóüveget készítenek, ebből hatmillió darabot különböző komponensekkel szerelnek fel. A 2020 végén munkába álló gépsor évente 3-4 millió darabos többlettermelést eredményez majd.
A gyártás rugalmasságát növeli, hogy az üzem közvetlen közelében az AGC síküveggyártó vállalatának megbízásából egy logisztikai társaság raktárbázist létesített, ahol 7500 tonna terméket tárolnak. A tatabányai gyár területét naponta 70, üvegekkel megrakott kamion hagyja el.

Forrás: Daimler AG

Az itt gyártott üvegek minőségére jellemző, hogy 2018-ban egymillió üvegből csupán 14 darabra érkezett vevői reklamáció. Ezzel az eredménnyel a cégcsoport legjobbjai között van a magyarországi AGC.
Az évente legyártott 17 millió autóüveg 40 százaléka Mercedesekbe kerül, jelentős vevő még a BMW és a Volkswagen, valamint a francia PSA csoport.A nyilvánosan elérhető cégbeszámolók szerint AGC Glass Hungary Kft. 920 embert foglalkoztat, a társaság árbevétele évek óta 33 milliárd forintot tesz ki.