Az év egyik sztárja egy 113 éves vállalat

2019.04.15. 14:47

Miközben a befektetők lázasan rajonganak a fiatal, gyorsan növekvő és divatos technológiákban utazó cégekért, kissé meglepő lehet, hogy idén az S&P 500 index második legjobban teljesítő vállalata már több mint 100 éve működik. A Xeroxnak azonban bele kell húznia, ha hosszabb távon is tartani akarja az iramot a fiatal sztárokkal.

Az 1906-ban alapított Xeroxnak eddig elég erős éve van. A cég papírja ugyanis közel 70 százalékot emelkedett, amivel az S&P 500 részvényindex második legjobban teljesítő vállalata. Még érdekesebb azonban a helyzet, ha azt nézzük, hogy a legerősebb részvény mögötti társaság még a Xeroxnál is idősebb.

A lista élén ugyanis az 1904-ben alapított kozmetikai óriás, a Coty áll.

A Xerox esete azért különösen izgalmas, mert hagyományosan egy nyomdatechnikai cégről van szó, amelyről sokan azt gondolhatják, hogy a vezető üzletága felett már bőven eljárt az idő. A társaság azonban időben megérezte az új korszak szelét, és alkalmazkodva a kihívásokhoz, egy dinamikus technológiai vállalattá vedlett át.

Nagy átszervezés készül

Ehhez kapcsolódik, hogy a vállalat mögött álló egyik sztárbefektető, Carl Icahn arra tett javaslatot, hogy a Xerox alakuljon át egy holdingcéggé, aminek következtében még hatásosabban tudná működtetni a különböző üzletágait. A részvényesek május 21-én szavaznak majd a javaslatról. Ezzel együtt a tervek szerint a Xerox egyre nagyobb hangsúlyt fektetne a szoftverekre és a szolgáltatásokra.

Átszervezéssel bizonyítana a Wall Streetnek a XeroxForrás: Photo Credits to: Stuart Ramson 2009/Xerox Corporation (Nyse: Xrx)

Mindazonáltal az átállás igencsak időigényes lenne, és bár a Xerox hosszú ideje nagy név a parketten, nem lesz könnyű felvennie a versenyt olyan fiatalabba sztárokkal, mint a Google, az Amazon vagy a Netflix.

Nem meglepő tehát, hogy a cég nemrég kinevezett vezérigazgatója, John Visentin arra számít, hogy a Xerox a következő két évben lényegében stagnáló, vagy minimálisan növekvő, bevételekkel kell hogy kalkuláljon. Ezzel együtt

az egy részvényre eső profit éves szinten csak 2 százalék körül bővülhet majd a következő öt évben. Ez azonban még nem is lenne olyan rossz eredmény, tekintve hogy az elmúlt öt évben átlagosan 5 százalékot meghaladó volt a profitcsökkenés.

Korai öröm?

Az elemzők viszont szkeptikusak a nagy tervekkel kapcsolatban, és a részvényre kiadott árfolyamprognózis konszenzusa 35,50 dollár, ami csupán 7 százalékkal haladja meg a jelenlegi szintet. Emellett a Xerox igen nagy fába vágja a fejszéjét azzal, ha teljesen egyedül akarja végrehajtani az átállást. Tavaly egyébként az volt a terv, hogy a társaság összeolvad a japán rivális Fujifilmmel, azonban Icahn és egy másik aktivista befektető, Darwin Deason megfúrta az üzletet. Ezt követően távolították el a korábbi vezérigazgatót, akinek a helyére Visentin került.

A Xerox árfolyamának alakulása az elmúlt hónapokbanForrás: Investing.com

A cég mögött álló legnagyobb befektetők tehát egyelőre örülhetnek a Xerox igen kedvező részvénypiaci teljesítményének, azonban hosszabb távon arra is szükség lesz, hogy a társaság megmutassa, képes érdemben növelni az eladásait.

A vezető részvényesek között Carl Icahn áll az élen 10 százalékos részesedéssel. Őt olyan befektetési óriások követik, mint a Vanguard, a Blackrock és a State Street Global Advisors, akik összesen épp 20 százalék alatti részesedéssel bírnak. Darwin Deason a maga 4 százalékával az ötödik legnagyobb befektető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK