Ez a hazai áruházlánc tetőtől-talpig megújul

Watching tv
Santiago de Compostela, 2014. június 2. A lemondását bejelentő I. János Károly spanyol király látható a televíziók képernyőjén egy elektronikai áruházban a spanyolországi Santiago de Compostelában 2014. június 2-án. I. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt. (MTI/EPA/Lavandeira Jr)
Vágólapra másolva!
Az idén 30 éves Euronics műszaki áruházlánc tovább folytatja a modernizációt, aminek köszönhetően április harmadik hetétől teljesen új arculattal és logóval találkozhatnak a vásárlók: 2019 a megújulás éve a cégnél.
Vágólapra másolva!

A vállalat a tavalyi évet 20 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta, az idei évben pedig olyan átalakításokba kezdett, amelyeknek köszönhetően letisztultabb, korszerűbb, az élményvásárlás irányába mutató üzletekbe térhetnek be a vásárlók.

A logó- és arculatváltással az Euronics célja, hogy lépést tartva a piaci igények változásaival, továbbra is meghatározó szerepet töltsön be a hazai műszakicikk-kiskereskedelmi piacon.

A hosszú távú stratégia részeként a magyar tulajdonú műszaki áruházlánc az április 8-án nyitott ceglédi üzlet mellett további boltnyitásokat tervez, és meglévő áruházait néhány héten belül az új arculattal látja el.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Lavandeira Jr

– nyilatkozta Fazekas Bálint, az Euronics nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Az áruházlánc folyamatosan újítja meg az immár 66 egységből álló bolthálózatát mind a dekoráció, mind pedig a termékbemutatás terén.

A változás szembetűnő, a megújulás „első fecskéi” már láthatók egy-egy vidéki üzletben, április 16-tól pedig az Euronics kommunikációja is új irányt vesz.

Az új logó- és arculati elemek bevezetésével a vállalat célja a racionális vásárlói döntések mellett az érzelmi kötődés kialakítása.

Az új szlogennel („Gépek sok szeretettel”) és a szélesebb célcsoportot is megszólító reklámfilmmel a cég további célja, hogy a műszaki piacra jellemző innovációt, folyamatos fejlődést, állandó megújulásra törekvést ne csak a termékkínálatban, hanem az arculatában is megmutassa.