Történelmet ír az építőipar Magyarországon

építőipar
Debrecen, 2017. május 29. Hetvenöt százalékban elkészült a debreceni Dóczy József és Békéssy Béla utca sarkán épülő 224 lakásos Dóczy Lakópark, amit a HUNÉP Universal Zrt. saját beruházásában és kivitelezésével valósít meg. Jelenleg a burkolást, festést, gipszkartonozást, környezetkialakítást és a légtechnika befejező munkálatait végzik. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az első két hónap adatai alapján érdemben gyorsulhatott a hazai GDP növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, elsősorban az építőipar robbanásszerű növekedésének köszönhetően. Emellett más nemzetgazdasági ágazatokból is jelentős bővülésről tanúskodó adatok érkeztek.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sorra a magyar gazdaság erejéről tanúskodó adatokat közölt:

az ipari termelés a tavalyi utolsó három hónaphoz hasonlóan 5,1 százalékkal nőtt, a kiskereskedelmi forgalom bővülése 5,3-ról 6,9 százalékra gyorsult, míg az építőipari termelés növekedési üteme kiemelkedően, 21,2 százalékról 39 százalékra ugrott az első két hónapban.

Az ipar, az építőipar és a kiskereskedelem teljesítményének alakulása 2018. I. negyedévétől:

Forrás: Takarékbank

Az első negyedév során pedig még ennél is gyorsabb lehet az építőipar növekedése az egy évvel ezelőtti gyenge márciusi bázis miatt. A Takarékbank elemzői úgy vélekednek, hogy noha az aggasztó mértékű csapadékhiány miatt kérdéses lehet a mezőgazdaság kibocsátása, az előzőekben ismertetett adatok alapján a GDP növekedése akár

érdemben 5 százalék fölé gyorsulhatott az első két hónapban.

Erős évkezdet az építőiparban

Februárban 48 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest, az egyre magasabb bázis ellenére is. Az épületek főcsoportban 39,4 százalékpontos volt a bővülés, az egyéb építmények esetében pedig 65,4 százalék.

Az építőipar teljesítménye 2004. óta Forrás: KSH, TakarékBank előrejelzés

Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 6,7 százalékkal volt magasabb az ágazat teljesítménye.

Épületek esetében új szerződést 129 milliárd forintért kötöttek február hónapban, a szerződésállomány pedig 737 milliárd forint volt, ami 53 százalékos éves növekedést jelent.

Egyéb építmények (infrastrukturális beruházások) kategóriában 68 milliárdnyi új szerződést írtak alá, az állomány 1640 milliárd forint volt, ami ebben az esetben éves szinten 11 százalékos csökkenést jelent. Az épületeknél a lakó, az ipari és a kereskedelmi épületek, az egyéb építményeknél pedig az út- és vasútépítési munkák növelik a kibocsátást.

Jön az újlakás-átadási hullám

Az építőipar mindezek alapján a tavalyi robusztus teljesítménye után kiugró lendülettel indítja az idei évet is, így 2019-ben is érdemben hozzájárulhat majd a növekedéshez, és ebből következően tovább nőhet a súlya a nemzetgazdasági ágazatok között.

Forrás: MTI/Oláh Tibor

Az eddigi dinamikus évkezdet alapján, figyelembe véve a pálya egész éves lefutását, a Takarékbank részéről az idén összességében 30 százalékot elérő növekedést prognosztizálnak az ágazatban.

Az építőiparban még sosem mértek a februárihoz hasonló növekedést

Az építőiparban még soha nem mértek a februárihoz hasonló bővülést Magyarországon, rekordméretű volt a növekedés - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca kommentárja szerint az építőipari bővülés is jól tükrözi, hogy a hazai feldolgozóiparban egyre több beruházás valósul meg, és egyre kiterjedtebb infrastruktúra-hálózat épül ki Magyarországon.

A közlemény idézi György Lászlót, az ITM gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkárát, aki kiemelte: a gazdaság igényli az építőipar jelentős bővülését, sosem látott kereslet jelentkezik az ágazatban. A potenciális megrendelésállomány 2018 és 2023 között 25 ezer milliárd forint, ebből 15 ezer milliárdot tesznek ki az állami megrendelések. Az adatok azt mutatják, hogy az építőipari vállalatok sikeresek a megnövekedett kereslet kielégítésében.

A kormány azért döntött az állami beruházásokat felügyelő beruházási ügynökség létrehozásáról, hogy az építőipari projektek hatékonyabban és jobb minőségben valósuljanak meg. Az ügynökség a minőség- és hatékonyságbiztosítás mellett ügyel majd a megrendelések időbeli "kisimítására" és ütemezésére is.

György László hangsúlyozta: a számokból jól látszik, működik a kormány építőipari stratégiája. Fontos, hogy lehetőség szerint magyarok építsenek, vagyis a munka, a bér és a profit is magyar legyen.

Az ITM 2018-ban 16 milliárd forintot szánt a magyar építőipari kkv-k kapacitásbővítésére, idén pedig már kiírtak egy újabb 6 milliárd forintos forrást az építőipari vállalatok technológiai korszerűsítésére.

A közleményben az ITM kiemelte azt is, hogy tavaly csaknem 18 ezer lakást vettek használatba, ami éves összevetésben 23 százalékos bővülést jelent. A lakásépítések növekedéséhez számottevően hozzájárult az otthonteremtési program kiszélesítése és a kedvezményes lakásáfa bevezetése.

A már említett tényezőkön túl ebben az évben az újlakás-átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít a szektor. Emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméternyi irodaterület áll megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog generálni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,6 millió négyzetméteres állományt.

Megindulhat a szakképzett munkaerő visszaáramlása

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcsra ért, ugyanis a lezajlott bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését.
Mindazonáltal jól látszik, hogy ez a feszültség is oldódik, és egyre magasabb fokozatra képes kapcsolni az iparág.

Az építőipar szerződésállománya 2003-tól Forrás: KSH, TakarékBank előrejelzés

Az építőiparban a Takarékbank részéről további béremelkedésre és fehéredésre számítanak a következő években a munkaerőhiány és a hatékonyság fokozódásával párhuzamosan. Így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő fokozatosan visszaáramlik a hazai gazdaságba, és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát, amire igen nagy szükség van, látva a további fejlesztési terveket, mind a piaci, mind az állami szférában.