Tévhit, hogy az ügynöknek kell fizetni jutalékot, ha nem ő adja el a lakást

ingatlanpiac
Vágólapra másolva!
Gyakran fordulunk ingatlanügynökhöz azért, mert nem tudunk vagy nem akarunk az érdeklődőkkel foglalkozni. Ahogy az Origo nemrég megírta, ingatlanközvetítővel kizárólagos szerződést legfeljebb rövid időre érdemes kötni, és lehetőleg csak akkor, ha az ingatlanosnak konkrét vevője is van. Ám van még néhány olyan vonatkozás, melyre érdemes figyelni az ingatlanos szerződéskötésénél. Ha így teszünk, megelőzhető, hogy akkor is fizessünk a közvetítőnek, ha nem ő adja el a lakást.
Vágólapra másolva!

Az ingatlanközvetítői szerződést eladóként azért kötjük, hogy ezzel levegyük a gondot a saját vállunkról, hiszen senki sem szeret folyamatosan vevőjelölteket fogadni, egyeztetni velük, válaszolni a kérdéseikre, esetleg kimaradni emiatt a munkából is. Főleg, ha olyan ingatlanról van szó, melyben nem is tartózkodunk életvitelszerűen. Persze ilyen szerződést a vevő is köthet az ingatlanossal, bár ez egy ritkább eset.

A szerződés nemcsak értékesítésről, hanem lakás kiadásáról, bérbe adásáról is szólhat.

Az ingatlanügynök nemcsak azzal segítheti az értékesítést, hogy felhajtja az érdeklődőket és tájékoztatja őket, hanem azzal is, hogy

bemutatja az ingatlant megtekintésre az érdeklődőknek, továbbá segít felbecsülni az ingatlan értékét, illetve közreműködik az adásvételi szerződés során.

Mikor jár a jutalék, és mikor nem?

Nincs azonban kötelező jogi előírás arra, hogy a közvetítő szerződéskötést elősegítő tevékenységének miből kell állnia – jelzi dr. Szabó Gergely. Az ingatlanossal kötött szerződés azonban kitér a közvetítő díjazására, amennyiben sikerül vevőt találnia a szerződés tárgyául szolgáló ingatlanra. Ez egy fontos különbség, hiszen míg egy más típusú megbízás úgy is megköthető, hogy a megbízottnak akkor is jár díjazás, ha eljárása nem vezetett eredményre, addig a közvetítői díjazás (jutalék) mindenképpen eredményhez kötött.

A jutalék akkor válik esedékessé, amikor az ingatlanközvetítő tevékenységének eredményeként a szerződést megkötik. Viszont rendszerint nem függ azonban a díjazás attól, hogy a közvetített szerződés teljesül-e, amire érdemes odafigyelni, mert

ez alapján a közvetítőnek akkor is jár a jutalék, ha a felek a szerződést megkötik, de a vevő – például – nem kap hitelt, ezért a szerződés meghiúsul.

Jogosult a jutalékra a közvetítő akkor is, ha az adásvételi szerződéskötésre már az ingatlanközvetítői szerződés megszűnése után kerül sor, azonban a vevőt az ingatlanos hozta.

Nem kell fizetni jutalékot az ingatlanosnak, ha nem ő adja el az ingatlant

Az ingatlanközvetítők szeretnek kizárólagos szerződést ajánlani az eladónak, mely korlátozza a tulajdonost abban, hogy más ügynökkel is szerződjön.

Cserébe az eladó kaphat előnyöket, például

a kizárólagos közvetítői szerződésnél sokszor alacsonyabb a jutalék a nem kizárólagos szerződésekhez képest, vagy az eladó kaphat kiemelt értékesítési szolgáltatást is.

A bírósági ítéletek is megerősítik, hogy az ingatlanügynöknek csak akkor jár a szerződés szerinti jutalék, ha valóban ő értékesítette az ingatlant Forrás: Origo

Viszont ez sosem nem jelenti azt, hogy maga az eladó ne értékesíthetné az ingatlant.

A bírósági gyakorlat több esetben is megerősítette, hogy tisztességtelen szerződési feltételnek minősül, ha a tulajdonost a kizárólagos szerződésben elzárják attól, hogy saját maga értékesítse az ingatlant.

Ilyenkor, tehát ha a tulajdonos maga talál olyan vevőt, aki nem a közvetítő tevékenysége folytán talált az ingatlanra, akkor a közvetítőnek jutalék nem jár.

Ebben az esetben a díj akkor sem jár a közvetítőnek, ha ezt a szerződésben erre az esetre kifejezetten kikötötte.

Ugyancsak nem követelheti ilyenkor a szerződésben kikötött kötbért sem, hiszen a tulajdonos részéről nem történt szerződésszegés.

A teljes cikk a Piacésprofit.hu oldalán olvasható el.