Egy malac fest drága képeket a svájci órákhoz

pigcasso festő malac disznó
Vágólapra másolva!
A Pigcasso nevet viselő, eredeti foglalkozását tekintve hízósertés, nem akármilyen művész: a különleges, gondozói szerint nagyon okos négylábú napjainak jelentős részét festéssel tölti. Munkáira gyűjtők és már egy komoly vállalat is felfigyelt.
Vágólapra másolva!

Dél-Afrikában éli békés, alkotásokban gazdag napjait Pigcasso, a festő sertés. 2016-ban mentették meg egy vágóhídról, azóta egy franschhoeki állatjóléti menhelyen a művészetnek szenteli életét, derül ki az Africanews riportjából.

Amikor odakerült, az állatfarm alapítója, Joanne Lefton hamar felfedezte, hogy a jószág különösen vonzódik a színekhez, illetve az ecsetekhez. Pigcasso azonban először még nem volt az az érzékeny alkotó, akivé nem sokkal később vált.

Eleinte vagy megevett, vagy lerombolt mindent, aminek a közelébe került, kivéve a festőecseteket

– idézi fel az útkeresés idejét Lefton.

A menhely vezetője azt is elmondta, eleinte több dolgot kipróbált, amivel szórakoztatta újdonsült pártfogoltját. Ám a labdáknál is jobban érdekelték a malacot a területen található festőecsetek, melyek azért maradtak elöl, mert épp akkor készültek el egy új épülettel a telephelyen.

A malac megcsinálta a szerencséjét (illusztráció) Forrás: Pixabay

Hamarosan kiderült, a sertésnek különösen jó érzéke van a vászonhoz, és a menhelyen hamar megtanították arra, hogy szájával, a nyelénél fogva emelje fel a festőecseteket. Nem kellett sok idő hozzá, és Pigcasso hamarosan vásznakat kezdett telefesteni különböző színű munkákkal.

A festegető malacnak hamar híre ment.

Felfigyelt rá egy ottani marketingügynökség is, ahol jó érzékkel meglátták az üzleti lehetőséget az alkotásban megnyugvást találó, barátságos jószágban.

Ez viszont valami egészen más, újszerű dolgot jelent, és egyúttal sikerült az emberek érdeklődését is felkeltenünk iránta” – magyarázza a Pigcasso üzleti ügyeit felkaroló marketingszakértő, Sibu Mabena. Hozzátette azt is: szinte már brandként lehet beszélni az állatról, és szerinte, amiket fest, azok egyértelműen absztrakt impresszionista festmények. Bár – tette hozzá – stílusa időnként változik, és hasonlóvá válik néhány nagy művészéhez.

Képei most 4000 dollár körüli áron (kb. 1,1 millió forint) kelnek el, a bevételt az állatjóléti telephely üzemeltetésére fordítják.

A képek megnyerték a svájci Swatch óragyártó szakembereinek tetszését is. A cég együttműködési megállapodást kötött a dél-afrikai farmmal. Így limitált kiadású szériát indítottak útjára karóráikból, „Flying Pig by Ms.Pigcasso” néven. Az órák lapját és szíját a disznó festette képek részleteivel illusztrálják, és 120 dollárért (kb. 34 ezer forint) kínálják a vásárlóknak.

Pigcasso képeit tavaly első alkalommal turnéra is vitték, egy vándorkiállítás részeként lehetett azokat Dél-Afrikában, Angliában, Németországban, Hollandiában és Franciaországban is megtekinteni.

S hogy mivel tölti napjait a négylábú művész, amikor éppen nem kreativitását bontakoztatja ki?

A farmon elmondták, Pigcasso a nap jelentős részében egyébként eszik, dagonyázik és alszik – csakúgy, mint a művészi vénával kevésbé megáldott más malacok.