A rekordok hete a hazai tőzsdén

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Budapesti Értéktőzsde
Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én
Vágólapra másolva!
A gyenge nemzetközi hangulat ellenére a rekordoké volt a múlt hét a hazai tőzsdén, nemzetközi szinten viszont már egyáltalán nem volt ilyen kedvező a kép - összegzi a múlt heti értékpapír- és pénzpiaci történéseket a Takarékbank Zrt. heti összefoglalója.
Vágólapra másolva!

A BUX már hétfőn óriási forgalommal kitört felfelé, kedden pedig 42452 pontnál történelmi csúcsot döntött. Majd egy kisebb szerdai korrekció után a hét második felében ismét felfelé araszolt a pesti tőzsdeindex, a hetet 1,4 százalékos nyereséggel zárva.

Történelmi csúcson az OTP

Az emelkedés döntően az OTP-nek köszönhető, a bankrészvények hatalmas lendülettel kezdték a hetet, majd a következő napokban szinte minden nap újabb csúcsot döntöttek.

Az új, napközbeni rekordot pénteken érték el 13120 forintnál, míg a záróár-csúcsot csütörtökön állították be 12980 forinton. Így a múlt héten 4,2 százalékkal szárnyaltak az OTP papírjai.

A kiváló teljesítmény nem véletlen. Az elemzőházak folyamatosan emelik a legnagyobb hazai bank célárfolyamát, a kormány a lakossági tranzakciós illeték jelentés csökkentéséről döntött, mindemellett kilátásban van két szlovén bank felvásárlása is.

Forrás: MTI/Manek Attila

Egyes sajtóinformációk szerint az OTP adta a legjobb ajánlatot Szlovéniában az állami Abankára, eközben a Sociéte Generale ottani leányát is megveheti.

A tavalyi felvásárlásaival és az organikus növekedéssel együtt jövőre akár a 380 milliárd forintot is elérheti a hazai pénzintézet profitja, így teljesen reálisak a 14-15 ezer forintos célárak.

Noha a Mol 3300 forintról 11 éves csúcsra, 3380 forintra ugrott a múlt hét elején, a hét végére visszacsorgott ugyanerre a szintre, amivel összességében a hét során 0,2 százalékos veszteséget könyvelhetett el.

Továbbra is jelentős volatilitás jellemezte a Richter kereskedését. Az 5300-as szintekről kedd reggelig 5400 forint közelébe pattant fel, de innen csütörtökig 5100-ra esett vissza, majd ismét felfelé vette az irányt.

A hetet végül 0,8 százalékos eséssel zárta. A Magyar Telekom átmenetileg 457 forintra esett, de innen felpattant, egy hét alatt pedig egy százalékkal került feljebb.

Összeomlottak a feltörekvő devizák

Egészen szerdáig megállíthatatlanul erősödött a forint, amikor már jócskán 313 forint alatt jegyezték az eurót, de a romló nemzetközi hangulat, és a technikai korrekció hatására fordult a forint. Annak ellenére, hogy a Fed a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta a kamatokat, ráadásul a korábbi két idei kamatemelési előrejelzés helyett már nem várnak kamatemelést a Fed döntéshozói, valamint a likviditásszűkítő mérlegleépítést is fokozatosan leállítja az amerikai jegybank, a piacok mégsem örültek.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

A hidegzuhany azonban pénteken érkezett a várakozásoknál lényegesen rosszabb, kijózanító német, francia és euróövezeti beszerzési menedzser-indexekkel, aminek hatására eladási hullám söpört végig a piacokon, mivel felerősödtek a recessziós aggodalmak.

A Fed szerda esti közleménye után esésnek indultak a nemzetközi és hazai kötvényhozamok, azonban pénteken már szinte zuhantak, így a 10 éves német állampapírhozam ismét negatív lett, amire 2016 óta nem volt példa.

A forint mellett a régiós devizák is gyengültek, a feltörekvő devizák pedig szinte összeomlottak.

Az euró ugyan szerda este nagyot erősödött a dollárral szemben a Fed igencsak galamb hangulatú közleményei miatt, azonban a kiábrándító európai adatok után zuhanórepülésbe kezdett. A forint összességében 0,6 százalékkal értékelődött le az euróval, valamint 0,8 százalékkal a dollárral szemben.

Nagyot esett a Bayer, a BMW és a FedEx

Kisebb emelkedéssel indult a hét a nemzetközi piacokon, a hétfői kereskedést elsősorban a Deutsche Bank és a Commerzbank esetleges összeolvadásáról napvilágot látott hírek határozták meg.

Kedden az autógyártók vezetésével meneteltek az európai tőzsdék, mivel a Peugeot vezetője azt nyilatkozta, hogy lehetségesnek tartja a Fiat Chrysler felvásárlását, vagy legalábbis az összeolvadást.

A Bank of America Merrill Lynch pedig kedvező vételi lehetőséget lát az alulértékelt autószektorban.
Szerdán már romlott a hangulat, részben az elakadni látszó amerikai-kínai tárgyalások, részben az egyre kaotikusabb brit kilépés, részben pedig egyedi vállalati hírek miatt.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mintegy 10 százalékkal zuhant a Bayer,

miután az általa felvásárolt Monsanto gyomirtójáról egy újabb bíróság mondta ki, hogy rákkeltő hatású.

Nagyot esett a BMW is,

mivel az autógyártó csökkenő profitra számít az idén.

A Fed előrejelzései csak átmenetileg erősítették az amerikai részvényeket, végül többnyire veszteséggel zártak. A bankokat a csökkenő hozamok húzták le, míg a befektetők elbizonytalanodtak, hogy a Fed esetleg borúsabban láthatja a kilátásokat.

A tengerentúlon nagyot esett a FedEx, miután csökkentette az idei profitvárakozását.

Brexit vagy brextension

Csütörtökön folytatódott az esés az európai börzéken, amit részben a brexit körüli bizonytalanságok húztak le. A befektetők attól tartanak, hogy nőtt a megállapodás nélküli kilépés esélye, mivel továbbra sem egyértelmű, hogy harmadszorra megszavazza-e a parlament a megállapodást, amit a parlament elnöke szerint nem is lehetne változatlan formában benyújtani.

Enélkül viszont bizonytalan, hogy az Európai Unió elfogadja-e a halasztást, ha pedig igen, akkor az Egyesült Királyságnak is részt kell-e vennie a májusi EP-választásokon, ha viszont nem, akkor megállapodás nélkül esnek-e ki az EU-ból.

Forrás: MTI/EPA/rit parlament videokészítő osztálya/-

Mindenesetre az EU nem fogadta el Theresa May brit miniszterelnök kérelmét a június 30-ig tartó halasztásra, csupán május 22-ig,

abban az esetben, ha az angol parlament mégis elfogadja a megállapodást. A EU végül április 12-éig adott haladékot az Egyesült Királyságnak, hogy eldöntsék: megállapodással, vagy anélkül akarnak kilépni.

Száguldottak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék azonban nagyot meneteltek.

Az emelkedést az Apple vezette, mivel hamarosan elindítja a videómegosztó szolgáltatását. Raliztak a chipgyártók is a Micron Technologies kedvező eredmény-várakozásai miatt.

Pénteken ugyanakkor már meredeken zuhantak a nemzetközi tőzsdék a várakozásoknál messze gyengébb európai adatokra reagálva. Az európai tőzsdék többnyire estek, a DAX 2,8 százalékkal került lejjebb, a vezető amerikai indexek pedig 0,6-1,3 százalékot gyengültek egy hét alatt.