Húsvétig tovább drágul a tojás, mutatjuk, mennyivel

tojás, Selmeczi Béla tojástermelő válogatja és osztályozza a tojásokat
Vágólapra másolva!
Húsvét előtt ismét jelentősen drágul a tojás. Sok helyen már most is 60 forintot kérnek darabjáért, és a jövőben még további 10 forintos drágulással lehet számolni. Az áremelkedés oka, hogy a megnövekedett kereslet miatt a termelőknek több tyúkot kell tartaniuk, de mivel a kereslet később visszaesik, a húsvét előtti megnövelt állomány árát ki kell gazdálkodniuk.
Vágólapra másolva!

A TV2 Tények stábja egy miskolci piacon forgatott, ahol 29 és 50 forint között lehet tojást vásárolni. A vásárlók szerint húsvét előtt a tojás kifejezetten drága, egy eladó pedig azt mondta a riportban, hogy

Budapesten még drágább a tojás és az árkülönbség is nagy, ráadásul a tojás ára húsvét előtt még emelkedni fog, 10 forinttal biztosan.

A fővárosban az egyik nagy piacon már akár 60 forintot is elkérnek egy tojásért, de a stáb talált olyan helyet, ahol csak 35 forintért árulják a tojást.

Utóbbi kereskedő úgy gondolkodik, hogy inkább kevesebb haszonnal dolgozik, hogy többet el tudjon adni, de a megszólaltatott eladó szerint a tojás ára itt is drágulni fog még húsvétig.

A riportban megszólaltattak két vásárlót is, akik körülbelül kétszer annyit, illetve 10-20 darabbal több tojást vesznek, mint máskor szoktak, hiszen a sütések és a tojásfestés miatt több tojás fogy.

Húsvétig még 10 forinttal drágul a tojás Forrás: MTI/Lehoczky Péter

A tojásár drágulásának oka, hogy ilyenkor a termelőknek egy újabb állományt kell beállítaniuk, hogy ki tudják elégíteni a megnövekedett igényeket, ám húsvét után ezzel nem tudnak mit kezdeni mert a kereslet visszaesik, így a húsvét előtt, tehát a megnövekedett kereslet időszakában kell árat emelni.

A Tények megszólaltatta Pákozd Gergelyt, a Tojásszövetség alelnökét is, aki elmondta, hogy

az árnövekedés összességében akár 40 százalékos is lehet.

Az évben a tojás kereslet szempontjából még egy ilyen forgalmas időszak van a húsvéton kívül, ez a karácsony. Ha egész évben azonos lenne a tojás iránti kereslet, abban az esetben a termelők be tudnának állítani egy stabil árat és nem lennének ekkora kilengések ezekben az időszakokban - zárul a Tények tudósítása.