Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Horizontal Jerome Powell, nominee to be chairman of the Federal Reserve Board of Governors, testifies during his confirmation hearing before the Senate Banking, Housing and Urban Affairs Committee on Capitol Hill in Washington, DC, November 28, 2017. / AF
Jerome Powell, a Fed új elnöke
Vágólapra másolva!
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete, de rontotta gazdasági előrejelzését és jóval laposabb kamatpályát valószínűsített decemberhez képest.
Vágólapra másolva!

A nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán véget ért kétnapos ülésén a piaci várakozásokkal összhangban a december óta érvényes 2,25-2,50 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot.

Jerome Powell, a Fed elnöke. Forrás: AFP/Saul Loeb

A FOMC tagjainak előrejelzései alapján 2020-ban egy alkalommal, idén pedig egyszer sem emelik a kamatot.

Decemberben még két kamatemelést valószínűsítettek az idei évre, 2020-ra pedig egyet.


A jegybankárok friss előrejelzésének mediánja szerint az irányadó kamat idén 2,4 százalék, 2020-ban és 2021-ben pedig egyaránt 2,6 százalék lesz. A decemberi prognózishoz képest mindhárom évre 0,5 százalékponttal rontották a várakozást. A hosszabb távú várakozás 2,8 százalék maradt.

A bizottság rontotta növekedési és inflációs előrejelzését, valamint bejelentette, hogy szeptemberben megállítja masszív kötvényállományának leépítését.

A Fed álláspontjában számos elemző várakozásaihoz képest is drasztikusabb változás történt, határozottan galamb, azaz nagyon alkalmazkodó politikát vetít előre, ami azt mutatja, hogy a központi bank óvatosan viszonyul a konjunktúra alakulásához. Közleményében a Fed rámutatott, hogy a világ legnagyobb gazdaságában lassult a növekedés üteme a tavalyi negyedik negyedévhez képest, a közelmúltbeli adatok azt mutatják, hogy a háztartások kiadásai és a vállalati beruházások gyengébb ütemben emelkedtek.

Illusztráció Forrás: AFP/Getty Images/Drew Angerer

A Fed 2017 októberében kezdte el csaknem 4400 milliárd dollár értékű kötvényállományának fokozatos leépítését. A mostani döntéssel májustól kezdve 30 milliárd dollárról 15 milliárd dollárra viszik le az államkötvény-állomány csökkentésének havi keretösszegét. Szeptembertől nem szűkítik tovább a mérleget, ha a gazdasági helyzet és a pénzpiaci feltételek a várakozásokkal összhangban alakulnak.

Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) idén 2,1 százalékkal, jövőre pedig 1,9 százalékkal növekedhet a FOMC-tagok új prognózisa szerint.

A decemberi előrejelzéshez képest az ideit 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal vették vissza. 2021-re változatlanul 1,8 százalékot, hosszabb távra pedig 1,9 százalékot várnak a FOMC-tagok. Mindez messze elmarad Donald Trump elnök 4 százalékos ígéretétől.

A munkaerőpiacon is romolhat a helyzet.

A munkanélküliségi ráta medián előrejelzése az idei évre 3,5 százalékról 3,7 százalékra emelkedett,

2020-ben 3,8 százalékra, 2021-ben pedig 3,9 százalékra kúszhat fel, ami 0,2, illetve 0,1 százalékponttal magasabb a decemberi előrejelzéshez képest. Hosszabb távra 4,3 százalékos munka rátával számolnak a FOMC-tagok, míg decemberben 4,4 százalékot vártak.

A személyes fogyasztói kiadások árindexét idén 1,8 százalékra, jövőre és 2020-ban egyaránt 2,0 százalékra várják. A decemberi mediánhoz képest mindhárom év esetében 0,1 százalékponttal alacsonyabb inflációra számítanak immár. Hosszabb távon továbbra is 2,0 százalékot valószínűsítenek.

Jerome Powell Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexe idén és a következő két évben is egyaránt 2,0 százalék lehet, decemberhez képest nem változott az előrejelzés.

A kamatdöntés után gyengült a dollár a bankközi devizapiacon, a New York-i tőzsde irányadó indexei pedig felfelé vették az irányt és mérsékelt mínuszokból nyereségre váltottak.

Jerome Powell Fed-elnök sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy továbbra is derűlátó az amerikai gazdaságot illetően, a munkanélküliségi ráta alacsony, a jövedelmek emelkednek, és a felmérések a fogyasztók, illetve a vállalkozások töretlen bizalmáról tanúskodnak. Kérdésre válaszolva megerősítette azonban, hogy a jelenlegi gazdasági adatok nem jelzik egy újabb kamatemelés szükségességét, türelmesnek kell lenni, figyelni és kivárni.

A kamatemelési ciklus elindulása, 2015 decembere óta kilenc alkalommal emelt kamatot a Fed, minden alkalommal 25 bázisponttal.

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt.