Bő 3 százalékos növekedés és dinamikus bérnövekedés jön két évig

A Leadec szakemberei a gyártósoron. Leadec
Vágólapra másolva!
2018 utolsó negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben az év egészében 4,9 százalékos volt a bővülés, ami a negyedik leggyorsabb volt az Európai Unióban. A Századvég Gazdaságkutató decemberi előrejelzéséhez képest nem módosította 2019-re vonatkozó prognózisát, így 3,9 százalékos növekedést vár, miközben 2020-ra 3,5 százalékos bővülést becsül.
Vágólapra másolva!

A háztartások fogyasztási kiadása a Gazdaságkutató becslése szerint mindkét évben tovább bővülhet: 2019-ben 4,7, 2020-ban pedig 5 százalékkal. Az intézet a becslés elkészítésekor már figyelembe vette a családvédelmi akcióterv gazdaságélénkítő hatásait is, amely elsősorban a magasabb fogyasztáson keresztül jelenik meg. Emellett

a háztartások vásárlásainak emelkedését segíti elő a bérek várhatóan továbbra is dinamikus bővülése, mely 2019-ben átlagosan 10,3, 2020-ban pedig átlagosan 9,6 százalékot tehet ki. Ez reálértelemben 7,1, illetve 6,3 százalékos növekedést jelent.

A reálbérek emelkedését elsősorban a munkaerőhiány és így a munkavállalók alkupozíciójának javulása okozza, de segíti azt a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, az állami szféra bérrendezései, illetve a szociális hozzájárulási adó 2019 közepén esedékes csökkentése is. Érdemes megjegyezni, hogy a 2019-es bértárgyalások sok helyen elhúzódtak, így az idei béremelések sok helyen nem januárban történtek meg, hanem februárban vagy márciusban, jellemzően azonban visszamenőleges hatállyal.

Tovább bővülhet a beruházások volumene is: 2019-ben 9,8, 2020-ban pedig 3,9 százalékos lehet a növekedés a Gazdaságkutató becslése szerint.

A korábbinál lassabb bővüléshez a magas bázis és az uniós források tetőzése járul hozzá, amelyet azonban az elmúlt időszakban sorra bejelentett vállalati beruházások részben kompenzálnak.

A reálbérek várható emelkedésére alapvetően a munkaerőhiány és a munkavállalók alkupozíciójának javulása miatt lehet számítani, de ezen kívül több állami intézkedés is hat rá a Századvég szerint Forrás: Leadec

Az elmúlt időszakban végrehajtott beruházások nyomán tovább növekedhet az export: 2019-ben 5,7, 2020-ban pedig 5,3 százalékkal. Eközben az import bővülése idén 6,1, jövőre 5,2 százalékot tehet ki, melyet a fogyasztás, a beruházás és az export növekedése magyaráz. Így a nettó export alakulása csak 2020-ban tudja majd segíteni a gazdasági növekedést.

Várhatóan továbbra is folytatódik az a trend, hogy a nettó exportban a szolgáltatások szerepe növekszik, míg a termékeké csökken.

2018-ban az áruk egyenlege 450 milliárd forint volt, míg a szolgáltatásoké 2 460 milliárd forint. A folyó fizetési mérleg egyenlege úgy 2019-ben, mint 2020-ban pozitív maradhat, ám értéke a GDP 1 százaléka alatt lehet.

A Gazdaságkutató prognózisa szerint az infláció idén 3, jövőre pedig 3,1 százalékos lehet.

Ezzel párhuzamosan – figyelembe véve az adószűrt maginfláció emelkedését és a Magyar Nemzeti Bank alelnökének ezzel kapcsolatos nyilatkozatát – várhatóan elkezdődik a monetáris politika szigorítása. Ez első lépésben a swapállomány csökkentését és a kamatfolyosó módosítását jelentheti, míg az alapkamat emelésére csak a későbbiekben, 2019 második felében kerülhet sor.

A GDP-arányos költségvetési deficit továbbra is 3 százalék alatt alakulhat: 2019-ben 1,6, 2020-ban pedig 1,1 százalék lehet, így a GDP-arányos államadósság is érdemben tovább mérséklődhet.

A főbb makrogazdasági változók várható alakulása

Az elemzést övező kockázatok közül elsősorban a német gazdasági teljesítmény alakulását, illetve a brexit sorsát érdemes kiemelni.

A német gazdaság a negyedik negyedévben éves alapon a szezonálisan kiigazított adatok szerint mindössze 0,6 százalékkal nőtt, míg az előző negyedévhez képest teljesítménye nem változott. Kérdés, hogy a gyengélkedés átmenetinek vagy tartósnak bizonyulhat-e majd. A brexit kapcsán továbbra sem tudni, hogy mikor és milyen formában történik meg, ami így további bizonytalanságot jelent a szigetország gazdasági szereplői számára.