Idén is eladási rekordra számít a BMW Magyarországon

BMW, autógyár
Debrecenben épül az új BMW-gyár - Illusztráció
Vágólapra másolva!
Az év során megújuló modelljeire alapozva a BMW Magyarországon idén akár az előző évnél is eredményesebb lehet, amikor 16 százalékos növekedést értek el 2017-hez képest – nyilatkozta a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

Massimiliano Di Silvestre a BMW 3-as modelljének teljesen megújult, hetedik generációs változatát bemutató eseményen elmondta:

a BMW rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon,

2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3.140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot.

Illusztráció Forrás: Imaginechina/Zhang wenkui - Imaginechina/Zhang Wenkui

Kiemelte, hogy az idén megújuló modelljeik mellett konnektoros hibrid változat érkezik az új 3-as sorozatból, bemutatkozik az eddigi legnagyobb szabadidőautójuk, az X7-es, a Miniből pedig év végén érkezik az első teljesen elektromos változat.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon miért ilyen népszerű az elektromos autózás, az ügyvezető úgy válaszolt: a vásárlók nyitottak az új technológiákra, a kormányzat pedig komoly mértékben támogatja az elektromobilitást, kedvezményeket kínál a vásárláshoz.

A zöld rendszám – például az ingyenes parkolás miatt – rendkívül vonzó és "menő" az autósok körében.

Magyarországon a 3-as modell az 5-ös sorozat után a legnépszerűbb típus. Előbbiből 336 darabot, utóbbiból 635-öt adtak el tavaly.

Illusztráció Forrás: AFP/Jan Woitas

A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik a Datahouse adatai szerint. Tavaly a prémium szegmensben a stabil második helyet érték el a Mercedes után.

A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve. Mintegy 2 és fél millió autót adtak el, a tavalyi rekordjukat is megdöntve ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.