Sokan függnek tőle, de hamarosan aranyáron lehet csak kapni

tőzsde bróker emelkedés befektetés részvény
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban tízéves mélypontra zuhant a kávé világpiaci ára, ám az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint ez a trend hamarosan megfordulhat. Egyrészt a világ egyik legnagyobb termelőjének számító Brazíliában az idei termés jócskán elmaradhat a tavalyitól. Másrészt a klimatikus változások következtében a jelenlegi termőterületek jelentős mértékben csökkenhetnek, ami szintén a terméseredmények romlását, a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlását, s ezen keresztül a kávé árának emelkedését vonhatja maga után.
Vágólapra másolva!

Rövid távon a brazíliai termelés csökkenése okozhat áremelkedést a kávé világpiacán.

A Reuters elemzői konszenzusa szerint az idei év végére 20 százalékkal emelkedhet az arabica kávé árfolyama, és elérheti az 1,25 dollárt.

A várható áremelkedés elsődleges oka, hogy a legnagyobb kávétermelő ország, Brazília idei termelése várhatóan 15 százalékkal elmarad majd a tavalyitól. Elemzői várakozások szerint ennek hatására 2019-ben körülbelül 1 millió zsákkal haladhatja meg a kereslet a kínálatot.

Tízéves mélyponton az árfolyam

A tavalyi rekord termésmennyiség hatására

a kávé árfolyama közel tízéves mélypontra süllyedt, ami már több országban is alulmúlta a termelés költségeit.

1,2-1,5 dollár az a szint, ami a legtöbb latin-amerikai termelő számára szükséges ár a profitábilis működéshez. Ennek hatására több termelő is elhagyta az iparágat, ami szintén a 2019-2020-as kávékínálat csökkenését vetíti előre.

Forrás: Shutterstock

A globális kereslet növekedésének irányába hat a kínai kávéfogyasztás rohamos növekedése. Míg az egy főre jutó kávéfogyasztás még mindig jelentősen alulmúlja a nyugati országokét, az elmúlt tíz évben évente átlagosan 16 százalékkal nőtt, miközben a világ átlagos fogyasztása mindössze 2 százalékkal emelkedett.

Az egyik jelentős felvevő, a Starbucks megháromszorozta kávézóinak számát az elmúlt 5 évben, 1017-ról 3300-ra. A Costa Coffee-nak jelenleg 449 üzlete van, amit a következő 5 évben 1200-ra kíván növelni.

Mindemellett Kína is jó úton halad, hogy felzárkózzon a világ legtöbb kávét fogyasztó országai közé.

Hasonló dinamikával növekedett a kávéfogyasztás Japánban is 1963 és 1973 között, mint az elmúlt időszakban Kínában, és a felfutás folytatódott egészen a 2000-es évek elejéig. Ma Japán a világ ötödik legnagyobb kávéimportőr országa.

Hosszú távon az éghajlatváltozás emelheti a kávé árát

A World Coffee Research elemzése szerint,

amennyiben a keresleti oldal a jelenlegi ütemben bővül, 2050-re a kávétermelőknek meg kellene duplázniuk a termelés volumenét.

Forrás: 123rf.com

Ugyanakkor a globális éghajlatváltozás miatt a termelési volumen csökkenése várható hosszú távon, amennyiben nem sikerül visszafogni annak hatásait, a jelenlegi kávétermelő területek mintegy 15-20 százaléka termelésre alkalmatlanná válhat a következő évtizedekben.

A probléma megoldása az ellenállóbb kávéfajták kifejlesztése lehet, de a mezőgazdasági kutatások jelenlegi fázisában nem számíthatunk arra, hogy néhány éven belül átütő sikereket lehet elérni, ráadásul ezen kutatások és fejlesztések igen drágák is.

A tervek szerint 2025-re sikerül olyan új fajtákat kifejleszteni, amelyek összességében 20-40 százalékos terméshozam-növekedést jelenthetnek, de ennek hatása csak hosszú távon jelentkezik majd.

Mivel tudjuk lekereskedeni a kávé mozgását?

Az árfolyammozgást leghatékonyabban a német tőzsdén jegyzett, OD7B jelzésű, ETFS Coffee ETC termékkel (ISIN kód: DE000A0KRJT2) tudjuk lekereskedni, amelynek jegyzése viszonylag szorosan követi a kávé határidős árfolyamát, és a likviditása is megfelelő.

Mit mutat a technikai kép?

Az árfolyam 2011 óta csökkenő trendben mozog, azonban most biztató jelek kezdenek kibontakozni a grafikonon. Hasonlóan a tavaly augusztus-szeptemberi időszakhoz, most is pozitív divergencia jelent meg az MACD és az RSI indikátorok mozgásában az árfolyammal szemben, ami az esetek jelentős részénél egy nagyobb emelkedő hullámot előz meg.

Forrás: Equilor Trader, Equilor Elemzés

Konkrét vételi jelzés még nincs, azonban amennyiben a következő napokban tovább tud emelkedni, az MACD vételi szignált fog adni.

Fontos ellenállási szint a szürkével jelzett, tavaly október óta tartó csökkenő trendvonal, illetve a 30 és az 50 napos mozgóátlagok 0,734-nél, ezek szignifikáns áttörése adhat majd lendületet az emelkedésnek. Ez esetben akár egy hullámban elérhető lehet a 0,80-as szint, ahol a 200 napos mozgóátlag húzódik jelenleg.