Hihetetlen mértékű az élelmiszer-pazarlás a németeknél

élelmiszerpazarlás
Vágólapra másolva!
Éppen ezért az élelmiszerhulladék 50 százalékos csökkentését célzó stratégiát fogadott el a német kormány, vagyis az évente 11 millió tonnás mennyiséget 2030-ig kellene megfelezni.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerpazarlás elleni nemzeti stratégia szerint a politika, a gazdaság, a tudomány és a civil társadalom összefogásával lehet csökkenteni a hulladék mennyiségét.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A politikának elsősorban a szabályok alakításában és a törekvések összefogásában van feladata. Ezt szolgálja az úgynevezett nemzeti párbeszéd fórum, amelyen a szövetségi hatóságoktól és a tartományi kormányoktól kezdve a termelőkön, feldolgozókon és kereskedőkön át a fogyasztókig valamennyi szereplő részt vesz.

Az egyik fő téma a folyamatok optimalizálása, eljárások kidolgozása, amelyekkel csökkenteni lehet az élelmiszer előállítása, szállítása és felhasználása során keletkező hulladékot.

További fontos terület a kutatás-fejlesztés és a digitalizáció lehetőségeinek kiaknázása, a többi között "okos" csomagolási technológiák kifejlesztése, amelyek a minőség megőrzésének időtartama mellett a tényleges fogyaszthatóság időtartamát is jelzik.

A szövetségi kormány 16 millió eurót (5,1 milliárd forint) fordít ilyen jellegű kutatások finanszírozására.

Szintén kiemelt ügy a lakossági fogyasztók tudatosítása és felvilágosítása, aminek jelentőségét mutatja, hogy a háztartásokban keletkezik a legtöbb élelmiszerhulladék, fejenként átlagosan naponta 150 gramm, évente 55 kilogramm, összesen évente 4,4 millió tonna.

Az élelmiszerpazarlás visszaszorítása "gazdasági, ökológiai és erkölcsi kötelezettség" – emelte ki berlini tájékoztatóján Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági, élelmezésügyi és fogyasztóvédelmi miniszter.

Az élelmiszerek egyharmada kukába kerül Forrás: Slow Food International

Az ellátási lánc valamennyi eleménél csökkenteni kell a hulladék mennyiségét, és nemcsak azért, mert világszerte 800 millió ember éhezik, hanem azért is, mert az élelmiszertermelés igen erősen igénybe veszi a természeti erőforrásokat. Ezt jelzi, hogy

egyetlen alma előállításához 60 liter, egy kilogramm sajt előállításához ötezer liter víz szükséges.

A kidobott élelmiszer mennyiségének megfelezésével viszont évi hatmillió tonnával csökkenne az üvegházhatású gázok szén-dioxidban számolt kibocsátása, ami Németország teljes kibocsátásának 4 százaléka – húzta alá a miniszter.

Ellenzéki pártok, fogyasztóvédelmi és civil szervezetek vegyesen fogadták a stratégiát.

Bírálatokat leginkább az váltott ki, hogy a nemzeti párbeszéd fórumok munkájának eredménye a tervek szerint nem kötelező érvényű szabályok, hanem csupán ajánlások sora lesz.