Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt egy magyar cég

EGYÉB TÁRGY Foglalkozás kazán kéményseprő SZEMÉLY TÁRGY
gázkazán
Budapest, 2016. július 4. A Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) kéményseprője egy csepeli házban a kondenzációs gázkazán égéstermék-elvezető csövét ellenőrzi a Határ utcában 2016. július 4-én. A kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás július 1-jétől ingyenes és magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) került. Korábban a kéményseprés már olyan drága volt, hogy sokakat ez riasztott el a rendszeres ellenőrzés megrendelésétől. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt a Vara-FÉG Kft. több mint 768 millió forint összköltségű kutatás-fejlesztési projektben, a fejlesztéshez a cég 384 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán.
Vágólapra másolva!

Vara Árpád, a Vara-FÉG Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta: a tavaly indult és idén év végéig megvalósuló k+f projekt

célja olyan új kazántechnológiai megoldás kifejlesztése, ami nem használ többletenergiát a szennyvíz megtisztításakor.

Vara-Fég gázkazán egyik készüléke Forrás:Fégkazan.hu

Tájékoztatása szerint a rendszer minden típusú gázzal üzemeltethető. Az eszköz ülepítőből emeli be a szennyvizet, beporlasztja a generátorba és a folyamat végén tartályba gyűjti a tiszta vizet. A szennyvíziszapot leválasztják, kiszárítják, elgázosítják, egy erre a célra kifejlesztett, a kazán részét képező egységgel. A kiszárított szennyvíziszapot a későbbiekben granulált tüzelőanyagként használják fel – fejtette ki.

Közölte: a fejlesztés értéke, hogy kezeli a szennyvizet ott, ahol nem lehet kiépíteni szennyvízcsatornákat. A megoldással költséghatékony az épületek fűtése, ivó és melegvíz ellátása.

A verpeléti és budapesti gyáregységben készülő rendszert a cég tervei szerint bel- és külföldön egyaránt értékesítik majd.

Illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

A cég jogelődje 1891-ben alakult meg Fegyver- és Gépgyár részvénytársaság néven. A Vara-FÉG Kft. 796 millió forint árbevételt ért el legutóbbi lezárt gazdálkodási évében 2017-ben, adózott nyeresége 48,7 millió forint volt a nyilvános cégadatok szerint és 60 dolgozót foglalkoztat.