Januárban sokkal kevesebb autó fogyott Kínában

biztosítás, autó, kötelező gépjármű biztosítás
Vágólapra másolva!
Kínában már a hetedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások januárban, ami részben a gazdasági növekedés lassulásának a jele.
Vágólapra másolva!

A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM azt közölte hétfőn, hogy januárban 2,37 millió autót értékesítettek, ami 15,8 százalékos csökkenés tavaly januárhoz képest.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Ezt megelőzően decemberben 13 százalék, novemberben pedig 14 százalék volt a visszaesés.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) januári értékesítése ugyanakkor nőtt, éves összevetésben 140 százalékkal, 95.700 járműre.

A szervezet az idei évre a tavalyival megegyező számú új autó eladásával számol az ázsiai országban.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kínában 2018-ban először csökkentek az autóeladások 1990 óta.

Tavaly 28,1 millió új autót adtak el, ami 2,8 százalékos csökkenés 2017-hez képest, amikor az eladások 3 százalékkal bővültek, 2016-ban pedig még ennél is nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal nőttek.

Tavaly az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése 61,7 százalékkal, 1,3 millióra nőtt, idén a CAAM 1,6 milliós számra számít.