Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés a szekszárdi ipari parkban

A régi vármegyeháza a megújult szekszárdi Béla király téren 2013. szeptember 1-jén. A tér új díszburkolatot és díszkivilágítást kapott, megújultak a zöldfelületek, és 3200 négyzetméternyi gyalogos zónát alakítottak ki.
Vágólapra másolva!
Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődik idén a szekszárdi ipari parkban, ahol mintegy kétezer négyzetméterrel bővül a csarnokok alapterülete – közölte kedden a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezető-helyettese.
Vágólapra másolva!

Ladányi Roland tájékoztatása szerint a fejlesztés keretében, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)

2,14 milliárd forintos, százszázalékos támogatásával valósít meg a város önkormányzata,

korszerűsítik az ipari park infrastruktúráját, csarnokokat újítanak fel és építenek.

A régi vármegyeháza a megújult szekszárdi Béla király téren Forrás: MTI/Kiss Dániel

Tájékoztatása szerint az 50 hektáros ipari parkban, ahol – 2017-es adatok szerint 26 vállalkozás 517 főt foglalkoztatott – jelenleg 6 ezer négyzetméternyi csarnokot használnak a park bérlői. A projekt során tíz, egykori honvédségi raktárépület helyén négy új, termelő funkciót ellátó csarnokot építenek, összesen 4400 négyzetméter alapterületen. A megmaradó, mintegy 4 ezer négyzetméternyi ingatlanokon teljes körű gépészeti és energetikai felújítást végeznek.

A tervek szerint 2020-ra befejeződő fejlesztés részeként közvilágítást, járdákat, vagyonvédelmi rendszert építenek ki a közel két kilométer hosszú belső úthálózat mellett, és két új trafóállomás létesül majd.

Emellett a park területén húzódó légvezetékpárt is kiváltanak.

A város másik, ipari övezetekhez kapcsolódó, szintén TOP-támogatású projektjében a tervezett új, százhektáros ipari parkhoz vezető mellékutakat újítják fel. A 2,8 milliárd forintos beruházás keretében 8,8 kilométeres szakaszon az útburkolat újul meg, és 9,4 kilométer hosszan kerékpárút épül.