A WeWork lehet az év legnagyobb startup dobása

SoftBank, japán befektetési vállalat
The logo of Softbank Corp. is displayed at a press briefing on Softbank's new service in Tokyo on January 15, 2018. - Shares in Japan's SoftBank Group soared six percent on January 15 on reports it could list its mobile unit, raising up to 18 billion USD in one of the country's biggest public offerings. (Photo by Kazuhiro NOGI / AFP)
Vágólapra másolva!
A SoftBank továbbra is bízik a WeWork nevű startupban, így újabb 2 milliárd dollárnyi tőkével támogatják a közösségi munkahelyek fejlesztésével foglalkozó céget, amelynek becsült értéke már 42 milliárd dollár körül van. Ez viszont csak töredéke annak az összegnek, amelyről néhány hónapja még szó volt.
Vágólapra másolva!

A WeWork-öt 2010-ben alapították és a vállalat közösségi munkahelyeket teremt startupok számára. A WeWork már 100 ezernél is több taggal rendelkezik, és míg kezdetben valóban a startupok voltak a legfőbb partnereik, mára már a legnagyobb cégek is szívesen kérik a segítségüket.

A japán Softbank eddig is nagy támogatója volt a WeWorknek, most pedig újabb 2 milliárd dollárt adnak a startupnak. Ez viszont csak töredéke annak, mint amennyit eredetileg terveztek. Tavaly még arról volt szó, hogy a Softbank akár 16 milliárd dollárt is befektethet a WeWorkbe,

Ezzel a Softbank többségi részesedést szerzett volna a vállalatba.

A tervezett befektetés magától a Softbanktól érkezett volna, nem pedig a Vision Found nevű 100 milliárd dollárnyi tőkével rendelkező befektetési alapjuktól, amelyet részben a szaúdi kormány finanszíroz és előszeretettel fektetnek be ezért techvállalatokba és startupokba.

illusztráció Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

A WeWork becsült piaci értéke körülbelül 42 milliárd dollár volt tavaly novemberben, amikor 3 milliárd dollár értékű szerződést kötött a Softbank és a WeWork. Ennek értelmében a Softbank 110 dolláros áron vásárolhat WeWork részvényeket 2019 szeptembere előtt abban az esetben, ha a startup ebben az időszakban tőzsdére megy, felvásárolják, vagy további 1 milliárd dollárnyi tőkét emelnek.

A Softbank eddig összesen 10,5 milliárd dollárt fektetett a WeWork-be, annak ellenére, hogy a vállalat folyamatosan veszteséges.

Az előző év első felében összesen 723 millió dollár mínuszban zárt a WeWork. Ezzel együtt a WeWork lehet az idei év legnagyobb startup dobása.