A kínaiak befékeztek, egyre kevesebb luxuscikket vásárolnak

Luxus
LOS ANGELES, CA - APRIL 20: A guest tries on jewelry at the Luxury Watch Brand IceLink and Billionaire's Club event for Watch and Car on April 20, 2016 in Los Angeles, California. Angela Weiss/Getty Images for Icelink/AFP
Vágólapra másolva!
A kínai vásárlók egyre kevesebb okostelefont vesznek, a drága órák és kézitáskák eladása is csökkenhet a jövőben. Az európai luxuscégek részvényárfolyamát jelentősen befolyásolta, hogy az Apple korábban bejelentette, kevesebb iPhone-t értékesítettek az év utolsó három hónapjában, mint várták, mivel az ázsiai gazdaságban erőteljes lassulás megy végbe.
Vágólapra másolva!

Az LVMH részvények – a cég a Fendi és a Louis Vuitton márkák tulajdonosa – három százalékot csökkentek, a Burberry részvénye 5,8 százalékot esett, míg a svájci Swatch óragyártó három százalékos csökkenést produkált.

Illusztráció Forrás: AFP/2016 Getty Images/Angela Weiss

A kínai luxuskiadások a lassú gazdaság ellenére 2018 első felében erősek maradtak. Ugyanakkor még a főbb európai divatházak nem tették közzé éves jelentésüket.

A befektetők aggódnak, hogy az adatok nem lesznek kedvezőek, ugyanis ha a kínai vásárlók nem költöttek az új iPhone -ra, akkor más luxuscikkekre is csökkenhetett a kereslet.

A svájci óragyártók szövetsége szerint a Kínában értékesített órák száma novemberben esett. Továbbá a Svájci Gazdasági intézet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az országban fellelhető

óragyártók jelentősen csökkentették a megrendelésekre vonatkozó elvárásaikat

a következő három hónapra.

Illusztráció Forrás: AFP/Yoshikazu Tsuno

– nyilatkozta Flavio Cereda, a Jefferies befektetési bank elemzője.

A kínai vásárlók a globális luxusértékesítés egyharmadáért felelősek a Bain és az Altagamma jelentése alapján, ez pedig akár évente több mint 7 milliárd dollárt is jelenthet.

Az európai luxuscikkek kiskereskedői az elmúlt években a kínai fogyasztókra támaszkodtak leginkább.

A Bain ráadásul korábban úgy vélte, a kínai felhasználók a luxusipari vásárlások felét fogják kitenni 2025-re.

Az aggodalmat az okozza, hogy mintegy évtizedes gyors növekedés után a kínai gazdaság lassulni látszik: 2018-ban a kínai gazdaság a leggyengébb eredményt produkálta 1990 óta.