Fontos, minden bankszámlát érintő döntésről tettek bejelentést

bankfiók, bank
Budapest, 2011. december 2. Egy ügyfél intézi banki ügyeit az MKB Bank Váci utcai fiókjában, Budapesten. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Csúszik az azonnali fizetési rendszer elindítása a hazai bankoknál. A központi infrastruktúrát biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal, de ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, az eredetileg tervezett július 1-jétől még nem élesedik a rendszer, hanem csak a próbaüzem indul meg. A lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.
Vágólapra másolva!

Az azonnali fizetési rendszer létrehozásáról 2017 elején hozta meg a szükséges döntéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek célja a hazai pénzforgalmi szektor, a pénzügyi infrastruktúra és ezen keresztül a magyar gazdaság versenyképességének növelése – emlékeztet arra Origóhoz eljuttatott közleményében az MNB.

Képünk illusztráció! Forrás: MTI/Marjai János

A döntés értelmében

az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail-cím) megadni.

A példa nélküli beruházás a hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli, ezért a jegybank folyamatosan nyomon követte a pénzforgalmi szolgáltatók felkészülését.

Ennek fényében indokolt, hogy a vonatkozó rendeletben meghatározott 2019. július 1-i időpontban csak a rendszer éles próbaüzeme induljon meg, a lakossági és vállalati ügyfelek számára pedig a teljes indulásra egy későbbi időpontban kerüljön sor.

123RF

Az MNB és a Giro Zrt. oldaláról az infrastruktúra teljes mértékben készen áll az éles üzemi működésre.

Ugyanakkor a piaci szereplők oldalán azonosított kockázatok miatt a Pénzügyi Stabilitási Tanács 2019. május 28-i ülésén úgy döntött, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása, az elektronikus fizetésbe vetett bizalom megőrzése és a szolgáltatással tervezett ügyfélélmény elérése érdekében

az ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.

A döntést megalapozó rendeletmódosítás értelmében a 2020. március 2-i határidőre minden érintett pénzforgalmi szolgáltatónak teljes funkcionalitással készen kell állnia a szolgáltatás nyújtására.