Az Apple részvénye közel 5 százalékot erősödött szerdán, miután az iPhone gyártója kedden közzétette a negyedéves gyorsjelentését. Ezzel a technológiai óriás 210 dollár körül forog az amerikai tőzsdén.
A CNBC elemzése azonban most azt is kiszámolta, mennyit kereshetett az a befektető, aki 10 éve Apple részvényt vásárolt. Az eredmény nem meglepő: elképesztően kifizetődő lenne egy ilyen befektetés.
Ha valaki 2009. május 1-jén 1000 dollárért vett volna Apple papírt, akkor ez a befektetés 2019. május 1-jén 13 000 dollárt ért volna.
Ez azt jelenti, hogy a teljes hozam több mint 1200 százalékot tenne ki.
A teljesítmény még szembetűnőbb, ha azt nézzük, hogy az amerikai benchmarknak számító S&P 500 részvényindex ugyanebben az időszakban csupán 300 százalékos teljes hozamot ért el.
Ráadásul az elemzők az Apple jövőjével kapcsolatban is optimisták manapság. Ennek hátterében részben az alacsonyabb iPhone árak és az egyre kedvezőbb amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások állnak. Következésképpen
minden esély megvan arra, hogy a technológiai óriásvállalat részvényei a közeljövőben is tovább erősödnek majd.
Emellett az Apple rendkívül erős márkát épített ki magának az okostelefon-piacon, vagyis szinte biztosnak tűnik, hogy a következő években a társaság fogja lefölözni a szektor profitjainak jelentős részét.
Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy az eddigi teljesítmény nem jelöl ki biztos utat egy részvény számára sem. És noha az Apple kedden 2,46 dolláros egy részvényre eső nyereségről számolt be, és ezzel 0,10 dollárral lenyomta az elemzői várakozásokat, a bevételek frontján a cég már az egymást követő második negyedévben közölt gyengülést.
Részben éppen a bevételcsökkenés ösztönzi arra az Apple-t, hogy az okostelefonok piacán kívül is tevékenykedjen.
Tim Cook, a cég vezérigazgatója ki is emelt két olyan területet, amely rendkívül gyorsan és kedvezően bővül.
Az egyik az Apple Services, amely olyan szolgáltatásokat foglal magában, mint az Apple Music és az iCloud, míg a másik az Apple Wearables, amely olyan hordható termékeket tömörít, mint az AirPods vagy az Apple Watch.
Nem véletlen, hogy Cook külön jelezte,
a szolgáltatások terén a legutóbbi negyedév volt az eddigi legerősebb, ahogy a bevétel elérte a 11,5 milliárd dollárt.
Egy évvel korábban a szolgáltatásokból adódó bevételek még csak 9,19 milliárdot tettek ki, vagyis 16 százalékos volt az éves növekedés ezen a fronton.