Komoly ajánlatot tett Horvátországnak Magyarország

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. március 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a francia GMD-csoport beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. március 7-én. A cég járműipari alkatrészgyártó üzemet épít Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Magyarországnak is az a stratégiai érdeke, hogy a horvátországi LNG-terminál megépüljön, és versenyképes áron kínáljon gázbeszerzési forrást az országnak, ezért olyan ajánlatot tett Magyarország a horvát kormánynak, hogy versenyképes ár esetén kész 25 százalékos tulajdonrészt vásárolni egy esetlegesen megépülő LNG-terminálban – minderről Szijjártó Péter beszélt Dubrovnikban. 
Vágólapra másolva!

Magyarország ajánlatot tett Horvátországnak, hogy 25 százalékos tulajdonrészt vásárolna egy esetlegesen megépülő LNG-terminálban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dubrovnikban.

A politikus a magyar delegáció tagjaként részt vett Kína és 16 kelet-közép-európai ország vezetőinek csúcstalálkozóján, és a tanácskozás alkalmával kétoldalú megbeszélést folytatott horvát partnerével.

Szijjártó Péter nagyon fontos ajánlatot tett a horvát félnek Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel folytatott tárgyalásáról Szijjártó Péter elmondta:

a közép-európai térség számára kritikus fontosságú kérdés, hogy tudja-e diverzifikálni a gázbeszerzési forrásait.

Erre több forgatókönyv is létezik, az egyik egy cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas terminál építése a horvát tengerparton – mondta.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarországnak is az a stratégiai érdeke, hogy a terminál megépüljön, és versenyképes áron kínáljon gázbeszerzési forrást az országnak.

Kiemelte: ezért olyan ajánlatot tettek a horvát kormánynak, hogy Magyarország – versenyképes ár esetén – kész 25 százalékos tulajdonrészt vásárolni egy esetlegesen megépülő LNG-terminálban.
A miniszter szerint tovább kell még tárgyalni, a felek álláspontja világos.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!