Ezért éri meg befektetni az óceánokba

hangulat nyaralás tenger luxus pihenés
Vágólapra másolva!
Egyre izgalmasabb befektetési lehetőségekkel kecsegtetnek az óceánok és a tengerek a Credit Suisse egyik vezetője szerint. Miközben az emberek jelentős része viszonylag csekély figyelmet szentel ezeknek a területnek, a bank elkezdett lecsapni olyan szektorokra, mint a fenntartható halászat vagy az óceánturizmus.
Vágólapra másolva!

Ha tisztán gazdasági szempontból közelítünk az óceánok felé, az látszik, hogy a Föld legnagyobb vizei együtt a világ hetedik legnagyobb GDP-vel bíró térségét adják. Ez pedig azt is jelenti, hogy

számos befektetési lehetőség rejlik az óceánokban, beleértve a fenntartható halászatot vagy az óceánturizmust

– mondta a CNBC-nek Marisa Drew, a Credit Suisse befektetési bank egyik vezetője. Ráadásul az emberek jelentős része nem igazán veszi figyelembe ezeket a lehetőségeket – teszi hozzá.

Kék gazdaság

A befektetési lehetőségek azonban nem függetlenek a fenntarthatósági szempontoktól. A Credit Suisse egyszerűen csak azt a kérdést teszi föl, lehetséges-e, hogy anyagilag is megtérülő formában segítsen valaki megoldani az olyan problémákat, mint a szennyezés, az óceánok felmelegedése vagy a túlhalászat.

Befektetési lehetőség is rejlik az óceánokban Forrás: Origo

Mindez pedig nem csupán a Credit Suisse elemzőinek víziója.

A Világbank maga is meghatároz „kék gazdaságot", amely alatt az óceánok erőforrásainak fenntartható kiaknázását érti a gazdasági növekedés érdekében.

A koncepció szerint egyszerre lehetne javítani az életminőséget, munkahelyeket teremteni, valamint ezzel egy időben javítani az óceánok ökoszisztémájának egészségét. A már említett fenntartható halászat mellett a szállítmányozás és a hulladékgazdálkodás is kiemelten fontos szempont a kék gazdasági modell számára.

Zöld technológia

Drew emellett hangsúlyozta, a zöld technológia szintén kiváló befektetési témát jelent, főleg hogy már eddig is hatalmas mennyiségű tőke áramlott a területre. A szakember külön megemlítette Kínát, ahol a kormány igen lendületesen ösztönzi például az elektromos járművek terjedését. Drew hozzátette,

a zöld technológia egy olyan piaci szegmens, amely néhány év alatt a nulláról több százmilliárd dolláros üzletté nőtte ki magát.

Végül a szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre több kutatás szerint a „fenntartható" befektetések igen erős védelmet tudnak nyújtani megemelkedett volatilitás és az általános piaci sokkok ellen. Következésképpen a kék vagy zöld befektetések nem pusztán társadalmi és környezeti szempontból lehetnek kedvezők, de még a befektetők számára is biztonságos menedéket nyújthatnak, amikor beüt egy piaci felfordulás.