Megállni látszik a rali a tőzsdéken

bróker kereskedés befektetés tőzsde pénz részvény kötvény
44201565 - a woman holding a smart phone running a trading or forex app with charts and data
Vágólapra másolva!
A tőzsdéken megállni látszik az utóbbi hetekben négy éves csúcsokig menetelő rali: az elmúlt héten lecsorgásnak indultak a nemzetközi börzék. A forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt keddi kamatdöntése után erősödni tudott.
Vágólapra másolva!

Hétfőn átlagban oldalazva zártak az európai piacok annak köszönhetően, hogy az autóipari cégek vegyesen mozogtak a kereskedelmi tárgyalások okozta bizonytalanságok miatt. A madridi tőzsdét üzemeltető cég 38 százalékot ralizott, miután

az Euronext és a svájci tőzsde felvásárlási harcba kezdett az egyik utolsó önálló tőzsdéért Európában.

A történelmi csúcsok után megindult a lecsorgás

Amerikában szintén a kereskedelmi tárgyalások előremenetele mozgatta a spekulációkat egyéb esemény hiányában, és új történelmi csúcson zártak a vezető indexek, habár napközben magasabb szinten is jártak. A hét közepén a részvénypiacokat továbbra is a kereskedelmi konfliktus iránytalansága tartotta bizonytalanságban és egyelőre

megállni látszik az utóbbi hetekben 4 éves csúcsokig menetelő rali, újabb impulzusig az oldalazás lehet az irány.

Jerome Powell, a Fed elnöke egyelőre lezártnak tekinti a kamatcsökkentéseket Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Az USA-ban kissé lefordultak az indexek a fenti okokból, illetve néhány vállalati hír is erodálta a kedélyeket, mint például a Home Depot amely 5 százalékot esett, és rántotta le leginkább a DJIA-t, miután a vártnál gyengébb értékesítési eredményeket tett közzé és a kilátásokat is rontotta. Ezzel párhuzamosan makrofronton a vártnál erősebb amerikai számok láttak napvilágot: a megkezdett lakásépítések száma 3,8 százalékkal nőtt októberben, az építési engedélyszámok pedig 5 százalékkal emelkedtek, mindkettő érdemben felülmúlva a várakozásokat.

Csütörtökön Európában a kereskedelmi aggodalmak miatt három hét óta a leggyengébb napjukat zárták a piacok, amit az Egyesült Államok azon határozata okozott, miszerint fontosnak tartják az emberi jogok tiszteletben tartását Hongkongban a jelenlegi helyzetben és elítélik Kína magatartását.
Az amerikai tőzsdék szintén lejjebb kerültek többek között a fenti okokból és

a szerda esti Fed jegyzőkönyv sem segített a hangulaton,

miután nem derült ki belőle egyértelműen, hogy milyen esemény szükségeltetik a döntéshozók álláspontjának megváltoztatásához a további kamatcsökkentés érdekében, amit lezártnak nyilvánítottak az idei harmadik 25 bázispontos kamatvágás után.

Budapesten a Mol volt a nehezék

Csütörtökön Európában immár negyedik napja csorogtak lefelé az indexek.

Hatalmasat esett a Thyssenkrupp árfolyama Forrás: Thyssenkrupp

A német Thyssenkrupp azonban 13 százalékot, 19 éve a legnagyobb napi esését produkálta,

miután várhatóan az eddig jelzettnél nagyobb veszteségek jelentkezhetnek a cégnél, és a befektetők türelmét kérik a reorganizáció kapcsán. Az amerikai indexek is óvatos lecsorgásra váltottak, a partvonalra vonulnak a befektetők a háttérben zajló folyamatok eredményére várva, de a Wall Street Journal névtelen forrásai szerint Peking az amerikai törvényhozás tüntetőket támogató deklarációi ellenére is tárgyalásra várja az amerikai felet a helyzet megoldása érdekében.

A hét vége felé a budapesti piac is némi negatív korrekcióval fejezte be a kereskedést 13 milliárdos forgalom mellett.

A nehezék a Mol volt, közel 3 százalékos eséssel bőven a 3000-es ellenállás alá csúszott, miközben a Richter mérsékelten tovább közelítette a 6000 forintos lélektani szintet.

A múlt héten lecsorgás kezdődött a tőzsdéken 123RF

A hetet végül 0,2-0,5 százalék közötti eséssel fejezték be az amerikai indexek, a német DAX 0,6 százalékkal esett, a londoni FTSE 0,3 százalékkal emelkedett, a milánói börze pedig 1,4 százalékkal került lejjebb a múlt héten. A hazai tőzsde vezető indexe, a BUX 1,5 százalékos emelkedéssel fejezte be a múlt heti kereskedést, a magyar vezető papírok pedig -0,6 és +3 százalék közötti eredménnyel zárták a kereskedést. Utóbbi az OTP volt, amely új csúcson, 14.280 forinton zárt pénteken, míg 2,7 százalékos emelkedéssel folytatódott a Richter ralija.

A forint emelkedett a kamatdöntés után

Az EUR/USD hétfő után nem mozdult kedden sem érdemben, az 1,11-es szint alatt oldalazott némileg, mivel továbbra is teljes volt a bizonytalanság a kereskedelmi tárgyalások körül, új információkra vártak a piacok. A forint érdemi emelkedésre kapcsolt a várakozásoknak teljesen megfelelő MNB kamatdöntés után.

A forint erősödésnek indult a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése után Forrás: MTI/Oláh Tibor

Az euróval és a dollárral szemben is közel 1 százalékot erősödött, toronymagasan vezetve a régiót. Az okok között akár az is szerepelhet, hogy

a spekulánsok egy része kezd rájönni, hogy nem fog tudni irányváltást „kieszközölni" a jegybanknál,

és az továbbra is képes maradhat az önálló pályán való mozgásra, különös tekintettel a támogató globális környezetre.

A hét vége felé a devizák frontján továbbra sem történt érdemi változás, a kivárás az úr a piacokon, az EUR/USD továbbra is némileg az 1,10-es szint alatt oldalazott, a font pedig kissé feljebb került az euróval szemben. Az amerikai munkanélküliségi adatok a vártnál kissé ugyan gyengébbek lettek, de így is közel 50 éves mélypont közelében tartózkodnak ezek az indikátorok. Így ez sem a piacoknak, sem pedig Fednek nem jelent érdemi jelzést egyelőre. A dollár végül 0,3 százalékkal erősödött az euróval szemben a hét folyamán, a hazai fizetőeszköz heti teljesítménye pedig összességében 0,1 értékelődött fel volt az euró, míg 0,2 százalékkal gyengült a dollár ellenében.